Mint minden ember, minden vizsla életében is évente egyszer eljön az a nap,
ami csak az övé, csak őróla szól.
Nagy dolog ez, hiszen köztudott, hogy egy-egy kutyaév "átszámolva" akár 6-8 emberévnek számít.
A Vizsla Túra stábja épp ezért ez alkalomból köszöntőlevéllel lepi meg a kétlábú és négylábú csapattagokat.
Alábbiakban az erre érkező lélekmelengető válaszokból szemezgettünk:
Nagyon szépen köszönjük a kedves köszöntést, kisasszony remekül érzi magát szerencsére, remélhetőleg még sokszor eljut a túrákra is :)
Goldie kutya nevében Jákfalvy Éva gazdi.
(2019-08-13)
A nagyfiú köszöni szépen a szülinapi köszöntést! :-)
Csibész kutya nevében Albert Zoltán gazdi.
(2019-06-18)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést, a 7 éves Árokparti Pedro és alomtesói nevében is! <3
Pancsolós, kirándulós nyarat kívánunk minden Vizslatúrás kutyusnak és gazdáiknak! :)
Pedro kutya nevében Furák Zsoltné Andi gazdi.
(2019-06-13)
Puszipacsi mindenkinek! 😘😘 Lolavizsi
kutya nevében Tóth Attila & Edina gazdi.
(2019-06-13)
Köszönöm a szülinapi jókívánságokat. Köszi jól vagyok szerető családom körében. Kicsit nehezebben mozgok a kanapéról le és felszálláskor 😀
Indy kutya nevében Poruben Antal gazdi.
(2019-06-02)
Egy nagy vakkantással és pacsival köszönöm a szülinapi köszöntést!
Kokó kutya nevében a gazdi.
(2019-05-15)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést és a jókívánságokat.
Plutó és Adrien gazdi
kutya nevében Soltész Adrien gazdi.
(2019-05-14)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést!
Lisa kutya nevében Dési Edit gazdi.
(2019-05-12)
Kedves Vizslatúra Csapat! Köszönöm a kedves szülinapi köszöntőtöket, igazán boldog vagyok! Nézzétek meg képen, mennyi köszöntőm volt ma!!!
Zöldmáli Narancs Panni kutya nevében Békefi Andrásné gazdi.
(2019-05-09)
Nagyon szèpen köszönöm Alíz nevèben a köszöntèst. Igazàn jòl esett😊😊😊😊 Sajnos nagyon messze vagyunk a szervezett proframoktòl. Autò nèlkül vagyunk. Remèljük ismèt lesz túra a Dunakanyarban!!!!!!!!
Ördögkerti Aliz kutya nevében Smohai Adrien gazdi.
(2019-05-05)
Kedves Vizslatúra csapata!
Nagyon szépen köszöni Bogár a szülinapi köszöntőt!
Hanna tesóval már alig várták a szokásos szülinapi tortát, ami csupa finomságból állt, sajt, kenőmájas, túró, virsli, stb...
Egy kiadós séta és a nap sok izgalma megtette hatását, alszanak, mint az a bizonyos bunda :-)
Bogár kutya nevében Thuróczy Gáborné gazdi.
(2019-05-01)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon köszönjük a felköszöntést. Jó volt így ébredni ma.
A képen a labdámra koncentrálok ilyenkor nem érek rá fotózkodni. :)
Szofi kutya nevében Zakariás Klára gazdi.
(2019-04-30)
Köszönjük szépen a kedves köszöntést! Ma lett Csoki kuttyunk 5 éves.
Csoki kutya nevében Dávid Zsuzsa gazdi.
(2019-04-30)
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntést.
Jól vagyok én is és új kis barátom Bambi is, bár tavaly év végén az egyik kergetőzésünk rosszúl sült el, és műteni kellett a lábamat, mostmár újra felhőtlenül futkározom!
Futti a már 6 éves iskolás
Frutti kutya nevében Antal Erika gazdi.
(2019-04-29)
Bazsi ,örökbefogadott kutyus ,akinek nem tudhatjuk a pontos születési dátumát,ezért az Ő tortáján a gyertya örökké kérdőjel marad!
Basildon kutya nevében Palkó Edina gazdi.
(2019-04-27)
Sziasztok!Nagyon szépen köszönöm a köszöntést!Gazdimamim sütött nekem finom kutyatortát,kaptam hozzá csörgős játékot is!Nagyon jó kis nap volt!Remélem nemsokára együtt túrázhatunk megint!
Lego kutya nevében Zatlokáné B.Andrea gazdi.
(2019-04-16)
Köszönjük a köszöntést a 8. éves vizsloid nevében! :)
Luca
(2019-04-11)
Kedves Vizsla Túra Közösség, Barátaim!
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntőt!
Ma 3 éve volt az első - és mindeddig sajnos az utolsó - vizslatúrám Veletek, amikor éppen az 5. születésnapomra esett az éppen 100. Jubileumi Vizslatúra, és ami éppen viszonylag a közelben is volt. Vajon meddig kell még várnom egy újabb ilyen szerencsés egybeesésre, hogy a gazdim megint elvigyen egy ilyen csodálatos közös túrára?! Nagyszerű emlékeket őrzök erről a túráról, még ha egy kis dorgálásban is részesültünk - teljesen jogosan - a kísérők részéről, mert olykor-olykor bizony el-elcsatangoltam a falkától. Hiába, vannak szagok, melyek mellett nem tudok csak úgy szimat nélkül elmenni... Erről a túráról mellékelek egy képet, amin egy hűsítő sárdagonyát követően éppen nyomon vagyok!
További Tartalmas és Kellemes Együttlétek Kívánok Mindannyiótoknak! Remélem, találkozunk még!
Lara
(2019-04-10)
Kedves Vizslatúra szervezők!
Nagy örömmel vettem a 8. szülinapomra küldött köszöntő leveletek, amit tanult kétlábú sporttársam (mások szerint: gazdám) olvasott fel nekem.
Csak, hogy tudjátok: mindjárt ezután ünnepi falatkákban is részem lehetett! Jó buli így kezdeni a napot! Remélem, még sok-sok túrára eljutok veletek, ahol mindig nagyot hancúrozhatok a társaimmal.
Most megyek, és segítek neki kertészkedni, mert minél előbb végez, annál előbb mehetünk ünnepelni a patakpartra.
Szép napsütéses napot kívánok mindenkinek, aki gondolt rám!!!
Üdvözettel:
Vesta vizsla
Vesta kutya nevében a kétlábú sporttárs.
(2019-04-02)
Kedves Stábtagok és Ebek!
Meglepődtem nagyon, mikor hajnalban pityegett telefonom, tőletek jött üzenet. Elsőként köszöntöttétek drága Rézimet, aki ma 16 éves lett. 10 éve vagyunk együtt, számtalan élményt éltünk meg együtt.
Nagyon jólesett a köszöntésetek, köszönöm!!!
Szeretett ebeinkkel eltöltött idő minden percét, pillanatát élvezzétek, mert kegyetlenül elröpül rövidke életük felett az idő.
Rézi kutya nevében Pataki Rita gazdi.
(2019-04-02)
Kedves Vizsla Túra stáb és kutyusok!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat. Szofi 11. szülinapját méltóképpen megünnepeltük. Természetesen torta is volt :)
Szofi és családja
Szofi kutya nevében Zsolnai Gabriella gazdi.
(2019-04-01)
Koszonjuk a szulinapi udvozletet...Angelo nagyapo neveben!😉
Angelo kutya nevében Kárász Edit gazdi.
(2019-03-20)
Marcipán nevében köszönjük a jókívánságokat!
Marcipán kutya nevében Oláh Attila gazdi.
(2019-03-15)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi jókívánságot!
Dalma kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2019-02-27)
Nagyon köszönöm a megemlékezést, őszülök de kajlaságom változatlan
Zénó
kutya nevében Hanniker Pál gazdi.
(2019-02-08)
Kedves Vizslatúra Stáb,
Köszönjük a születésnapi jókívánságokat. Egy kép az előajándékról, a torta csak hétvégén lesz!
Pacsi,
Tyrasz.
Tyrasz kutya nevében Karácsony Attila gazdi.
(2019-02-01)
Kedves Stáb!
Nagyon szépen köszönjük a kedves köszöntést, örülünk, hogy a csapat tagjai lehetünk! Külön boldogság, hogy a Moyra tesóval is találkozhatunk a kirándulásokon!
Hunor kutya nevében Kajdácsi Zsolt gazdi.
(2019-01-25)
Kedves Vizslatúrás csapat!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést!
Benő kutya nevében Verasztó Csilla gazdi.
(2019-01-15)
Kedves Vizslatúra stáb!
Köszönjük szépen a jókívánságokat. Ahogyan már évek óta most is a Mátrában bújtunk el a petárdázás elöl és nagyon jól éreztük magunkat.
Maja kutya nevében Győző Miklós gazdi.
(2019-01-02)
Kedves Vizslatúrás csapat,
Köszönjük a születésnapi üdvözletet. :)
Bogyó kutya nevében Jakab-Aitner Anna gazdi.
(2019-01-01)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Nagyon köszönjük a Loránknak küldött szívmelengető születésnapi üdvözletet.
Íme az ünnepek készült portré ☺️.
Lora és a gazdik.
Lora kutya nevében Ágoston Márta gazdi.
(2018-12-25)
Köszönjük a köszöntést, olyan megható és szívhez szóló kis szösszenetet katunk.
Stabil kutya nevében Pribék Orsolya gazdi.
(2018-12-13)
Kedves Vizsla Túra Csapat!
Lujzi Kutyus nevében is nagyon szépen köszönöm a születésnapi üdvözletet!
Üdvözlettel,
Erőss Péter
(2018-12-06)
Kedves Vizslások!
Köszönjük a szülinapi jókívánságokat!
Boldogan rohangászunk tovább!
Lia és Iván
Lia kutya nevében Kovács Iván gazdi.
(2018-11-27)
Kedves Vizslás barátaink!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést.
Ma vagyok 4 éves, de ez ez első szülinapom,amit a családommal ünnepelek. Húsvétkor fogadtak örökbe a Vizslamentés segítségével. Nagyon szeretnek és van egy nővérkém - Panka - aki 100 hónapos. Így mindketten sült csirkét kapunk ünnepi vacsorára. Majd igyekszünk fotót is küldeni, de anyának nagyon gyorsnak kell lenni a fotózáskor :)
Pacsi mindenkinek!
Molly kutya nevében Kulik Emese gazdi.
(2018-11-15)
Sziasztok!
Köszönöm a köszöntést, elmesélem milyen izgalmas szülinapom volt, először is anyáék azt hitték hogy elvesztem, mert nem találtak sehol, pedig nem vagyok szökős, sosem szöktem meg ( sőt, a nyitott kapun sem megyek ki) de elvittek magukkal egy ismerősükhöz és ott eltűntem mint a kámfor...apa kocsiba ugrott úgy keresett, anya rohant az utcán úgy keresett...aztán telefonáltak nekik 1 óra múlva, hogy ott ugatok az udvaron (ahonnan eltűntem), anya sírt is úgy megijedt hogy mi lehet velem...de aztán nagyon örült nekem :) Aztán hazamentünk, otthon buliztunk, küldök róla képet is. Másnap pedig vadászni mentünk, ez volt az idei év első társas vadászata nekem, nagyon élveztem, úgyhogy kidőltem, most fekszek, pihenek. Pacsi!!
Bendegúz kutya nevében Ági és Andris
(2018-11-10)
Kedves Stáb Tagok! mind a magam mind pedig az ünnepelt nevében köszönöm a jókívánságokat. Ez ráadásul dupla ünnep, lányom szülinapja is egyben (15 )
Tokajhegyi Liza (Lizi ) kutya nevében Kachelmann Tamás gazdi.
(2018-10-30)
Iiiiiilyen magas lesz a szülinapi tortám !
Gizi kutya nevében Pekli Judit gazdi.
(2018-10-25)
Köszönjük a köszöntést! Mi már a hétvégén ünnepeltünk! :-)
Dorka kutya nevében Brádi Magdolna gazdi.
(2018-10-22)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést :)
Szép hétvégét kívánok Nektek!
Lili kutya nevében Farkas Sándor, Szabó Zsuzsanna gazdi.
(2018-10-12)
Sziasztok!
Szuper közös élményekkel lettem ismét gazdagabb a már szokásos "előszülinapi" HDR Wild futamon!
Pacsi,
Müzli
(2018-09-03)
Kedves Mindenki!
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat! :)
Bajnok kutya nevében Csordás Eszter&Zoltán gazdi.
(2018-08-25)
Kedves Stábtagok és mindenki! Köszönjük a születésnapi köszöntést! Kicsit már őszülve, de még fiatalos lendülettel élvezi az életet! Vizslapacsi mindenkinek!
Apacs kutya nevében Konkoly Andrea gazdi.
(2018-08-03)
Köszi szépen!
Lea kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2018-07-31)
Kedves mindenki!
Köszönöm szépen a kedves megemlékezést!
Kaptam tortát (mert megérdemlem), csak megint valami fényes izéket tettek rá és már többet mint a múltkor. Ha ez így megy tovább, előfordulhat, hogy csak fényes izéket fogok kapni...
De utána jó volt a torta - a fényes izé ízét nem tudom.
Viszlát, remélhetőleg egy hét múlva a kutyastrandon!
Artur Békéscsabáról
(2018-07-29)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönjük,hogy ezen a számunkra jeles napon idén is gondoltatok ránk <3
Panka ma is sült csirkével ünnepel, mint az szokás minden évben.
Mindenkinek jó egészséget és csodaszép napot kívánunk!
Panka kutya nevében Kulik Emese gazdi.
(2018-07-14)
Köszönöm szépen, hogy idén is gondoltatok rám! Ahogyan a kép is mutatja csodás szülinapom volt, gazdi végre megsütötte a csont alakú kutyakekszet, amelynek receptjét a vizslatúrás ajándékcsomagnak köszönhetjük! :)
Ribizli
(2018-07-08)
Mici, a 7 éves drótos folyami vizsla - itt épp a Balatonban - hálásan köszöni a kedves születésnapi felköszöntést.
MICI
(2018-07-06)
Masni nagyon örült hogy valaki gondolt rá,és mindenkinek köszöni.Bár eddig csak egyszer tudtunk menni remélhetőleg megint fogunk tudni menni.
Addig is Masni elfogyasztja a szülinapi tortáját.
Masni kutya nevében Samák Szilvia gazdi.
(2018-07-04)
Sziasztok!
Nagyon köszönjük, hogy gondoltatok ránk!!
Borisz kutya nevében Soltész Nóra gazdi.
(2018-06-28)
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntést!
Bodza a magyar vizslalány
kutya nevében Drobny László gazdi.
(2018-06-26)
Nagyon szépen köszönöm, hogy a mai napon gondoltatok rám és felköszöntöttetek!
Dani kutyus
DANI kutya nevében Szívós Sándor gazdi.
(2018-06-25)
Sanyarú sorsú Frakk nevében köszönöm a születésnapi megemlékezést! Kámán Ildikó - Frakk gazdi
Frakk kutya nevében Kámán Ildikó gazdi.
(2018-06-16)
Köszönezem kissé megkésve, de hát a gazdim már csak ilyen. (Nem panaszként mondom)
Soma új
Soma kutya nevében Hanniker Pál gazdi.
(2018-06-13)
Sziasztok, köszönjük szépen a köszöntést.
Kompót kutya nevében Bánfalvi Brigitta gazdi.
(2018-06-13)
Megható és nagyon szépen köszönjük a köszöntő levelet! Rita most is olyan, mint kölyökként: puszis, ugrándozik, szeret autózni, szeleburdi és gyakran az ágyunkban velünk alszik.
Rita kutya nevében Mack Zoltán gazdi.
(2018-06-06)
Kedves Vizslatúra-stáb!
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntést!
Legyen szép napotok!
Üdv, Gyömbér
Gyömbér a vizsla
(2018-05-29)
Köszönjük szépen a jókívánságokat! Minden vizslának és gazdijának sok boldog évet!
Cudar kutya nevében Dr.Seres Erzsébet gazdi.
(2018-05-28)
Kedves vizslatúrások!
Köszönjük a kedves szülinapi üdvözletet. Jelentem, 11 évesen aktívan és jókedvvel dolgozom, Napsi tesóm is. A rajzot egy rajongónktól kaptuk.
Köszönettel:
Zöldmáli Narancs Panni kutya nevében Békefi Andrásné gazdi.
(2018-05-09)
Köszönjük szépen jól vagyunk!
Axi kutya nevében Bóvé Luca gazdi.
(2018-04-25)
Köszönjük a köszöntést! A mai nap szupi volt, sok ajándék, torta, fürdés a Dunába, labdázás.Nagyon elfáradtam.A torta lehetett volna nagyobb!!!!
Samu kutya nevében szollcsi gazdi.
(2018-04-24)
Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat!
Puszi pacsi
😚🐾🎂
Bodza kutya nevében Kelemen Anett gazdi.
(2018-04-19)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái !
Köszönöm a szülinapi jókívánságokat, mi jól vagyunk, amit nektek is kívánunk.
Üdvözlettel: Dió kutyus és barátai
Dió kutya nevében Csollák Zsuzsa gazdi.
(2018-04-09)
Mokka 4 éves szülinapjára küldött jó kívánságokat köszönjük! Minden kettő és négylábú barátunkat üdvözöljük! Mokka és gazdi
Mokka kutya nevében Varga Ágota gazdi.
(2018-04-06)
Köszönjük, hogy gondoltatok ránk))
Remélem hamarosan találkozunk.
ARNIE
Arnie kutya nevében Horváth Andrea gazdi.
(2018-04-04)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon nagyon órültünk annak hogy megemlekéztetek a szülinapomról. A gazdi se felejtette ám el! És ahogy tavaly is -idén is kaptam egy csinos virslitortat. Új pajtimnak is adtam belőle, mert már nem vagyok egyedül! Pepével nagyokat futunk a réten, labdázunk és nemsokára megmutatom neki a túrát is.
Alig várom, hogy találkozzam veletek újra!
Csajos vakkantással üdvözöllek mindannyiótokat!
Panni kutya nevében Klári gazdi.
(2018-03-21)
Nagyon szépen köszönjük Bonca nevében a kedves,figyelmes szülinapi köszöntést!
Első szülinapomon havas orral ugràltam körbe a fincsi falatokból készült tortámat,ami gazdáim szeretetével készült és ettől igazàn különlegesre sikerült!
Indul egy újabb kalandos évem,sajnos a vizsla-túráktól messzire lakunk,de talán hamarosan sikerül eljutnunk!
Pacsi Mindenkinek!
Bonca
/Kőfalmenti /Bonca kutya nevében Víg Ágota és Bakos-Víg Hanna gazdi.
(2018-03-19)
Nagyon köszönjük a jókívánságokat. Szó szerint fácánszagos és mezőn sétálós reggelente vannak, mert éppen ilyen helyen töltünk 1 hetet.
Marcipán kutya nevében Oláh Attila gazdi.
(2018-03-15)
Nagyon szépem köszönjük, a szülinapi jókívánságokat!
Dalma kutya nevében a gazdi.
Dalma kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2018-02-27)
Köszönjük szépen a megemlékezést. Már alkalmasak leszünk közös túrára is:-)
Csehov kutya nevében Branstetter Dóra gazdi.
(2018-02-10)
Köszönöm a jókívánságokat! Nézzétek a tortámat. :) Egyébként minden rendben! Hamarosan találkozunk vizslatúrán. Pacsi!
Tyrasz kutya nevében Karácsony Attila gazdi.
(2018-02-01)
Cső Stáb!
Nyálasan köszönjük az idei köszöntést is! Szétdorbézoltuk az agyunkat ezen a napon, szóval ahogy a képen is látszik, ránk fért a pihenés szigorúan az asztal tetején (mert onnan egyenesen a konyhába látni). Amúgy meg csak mondjuk, hogy házörzési technikánk tökélyre csiszolása végett emelkedtünk magaslatokba, innen minden balhé látszik! :)
Vizs lát a legközelebbi túrátokon! <3 <3
Szénási Liza kutya nevében Horváth György és Berényi Bernadett gazdi.
(2018-02-01)
Drága Néróm! Nagyon Boldog 7. Szülinapot!
Néró kutya nevében Csepiné Tóth Éva gazdi.
(2018-02-01)
Kedves Vizsla Túrás Barátaim!
Anyáék szerint nekem minden nap születésnap, de ma mégis valami más. Kezdődött egy hajnali köszöntő email-lel...Köszönöm szépen!
Sajnos nagyon messze vagyunk de sokat gondolunk rátok!
Üdvözlettel:
Kopi kutya nevében Mészáros Andrea gazdi.
(2018-01-30)
Köszönöm szépen a jókívánságokat!
DIÓ kutya nevében Seres Lászlóné gazdi.
(2018-01-28)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést Szotyi nevében!!!
kutya nevében Kongó Katalin gazdi.
(2018-01-26)
Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat!
Túrára eddig nem sikerült menni mert elég félős kutya vagyok. Elvitt a gazdi iskolába hogy szokjam a társaságot de nekem csak a yorkik voltak szimpik. Energia túltengéses társaimtól félek. Itthon Ottó tacskó a legjobb barátom!
Üdvözlök mindenkit
Manci
U.I: szülinapom alkalmából nálunk esett a hó :)
Manci kutya nevében Egeresiné Nagy Izabella gazdi.
(2018-01-24)
Kedves Vizslatúra
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést amit Milkanak mint tiszteletbeli "vizslanak"😉 küldtetek
Nagyon megható volt
kutya nevében Mészáros Anikó gazdi.
(2018-01-14)
Kedves Vizsla Túra csapat!
Fruzsina nevében is köszönöm Nektek a kedves szavakat és hogy gondoltatok rá a szülinapján.
Munkátokhoz további sok sikert és boldog új évet kívánok!
Fruzsina kutya nevében Nyerges Mónika gazdi.
(2018-01-14)
Sziasztok!
Nagyon köszönjük a 13. szülinapi megemlékezést, tündérek vagytok! Plútó egyébként valószínűleg a 14-hez közelebb jár már, mint a 13-hoz, a kora csak becsült, tekintve, hogy utcáról mentett. De az állatorvos szerint kb jól lőttük be, 13-14 között van. Hajlott kora ellenére Plútó szerencsére makk egészséges, leszámítva, hogy már alig hall és az izületei sem szuperálnak úgy, mint régen, de köszönhetően a zöldkagyló kapszulának, amit pár hónapja kap, fut, szalad, robog, játszik, úgy öregesen. :) Nagyon sokat utazunk, természetesen mindig vele. A csatolt kép tavaly készült a Barcelona-hoz közeli Montserratnál.
Mégegyszer nagyon köszönjük a kedves szülinapi sorokat és boldog új évet kívánunk a vizslatúra stáb minden tagjának.
Plútó kutya nevében Szécsényi Niki és Robi gazdik
(2018-01-02)
Ii
kutya nevében Takácsné Gyurasics Erika gazdi.
(2018-01-01)
Kedves Vizsla Túrások!
Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést. Én jól vagyok, a családom imád engem és én is őket ♡ Szuper helyen élek.
DON kutya nevében Beck Gabriella gazdi.
(2017-11-23)
Linus 5 éves!
Lina kutya nevében Somodi Melinda gazdi.
(2017-11-15)
Manka vagyok, minél idősebb annál bolondabb, de a gazdi engem ponnnnt így szeret :)
Manka
(2017-11-12)
Kedves Vizsla túra stáb!
Köszönöm a szülinapi köszöntést! A gazdijaimmal buliztunk, anya a szokásosnál is többet puszilgatott, azt mondta hogy imádnak...de kibírtam...hja vizslasors...
Pacsi! Bendegúz
Bendegúz kutya nevében Ági és Andris
(2017-11-10)
Köszönjük szépen a köszöntést. Finom tortát kapott a nagyfiú. Aki hétvégén ellátogat hozzánk kaphat egy szeletet, ha addig fel nem falják a fiúk!
kutya nevében Sata Árpádné gazdi.
(2017-11-06)
Köszönjük ezt a kedves köszöntést! Ezt a fácános kirándulást mindennap kibírnám:)))
MÁLNA kutya nevében Gudmann Zsolt gazdi.
(2017-10-30)
Köszönöm a köszöntést!
kutya nevében Mayer Beatrix gazdi.
(2017-10-24)
Köszönjük,egészségben telt a szülinap
(2017-10-24)
Kedves Vizslatúra csapat!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat :-)
Cuki kutya nevében Papp Andrea gazdi.
(2017-10-23)
Kedves Stáb!
Nagyon szépen köszönjük a Szülinapi Köszöntőt! Nádja nevében is mondhatom szuper szülinap volt: kirándulás a Mecsekben, gyönyörű meleg időben. Vacsira túrótortát kapott.
Üdvözlettel,
Zsuzsi és Nádja
(2017-10-19)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat. Candy kicsit öregesen, kicsit remegősen, de ahhoz képest jó egészségben tölti napjait. Jókat kirándul velünk ezen a szép őszön.
Reméljük még sokáig marad velünk és 2 éves társával, Cooperrel.
Üdvözlettel,
Candy kutya nevében Török Gábor gazdi.
(2017-10-17)
Maya, (a 3 éves) és családja is köszöni a kedves szülinapi köszöntőt! :)
Maya kutya nevében Nyírő Gábor gazdi.
(2017-10-12)
Köszönjük szépen Jurácska nevében is:)
Jura kutya nevében Singer Jenő gazdi.
(2017-10-05)
Nagyon szépen köszönöm jókívánságaitokat, mindent megteszek, hogy még sok éven át szaladgáljak a nehéz botokkal. Sajnos a szívem nehezebben bírja, de még bírja! :)
Prézli
(2017-10-04)
Köszönöm h gondoltatok rám😍😍😍
Robi kutya nevében Juhasz Aniko gazdi.
(2017-09-25)
Kedves Vizslatúra csapat! Köszönöm szépen a kedves köszöntést!
Ziva kutya nevében Murányi József gazdi.
(2017-09-20)
Köszönjük a kedves levelet!😊
Méri kutya nevében Bonyhádi József Istvánné gazdi.
(2017-09-13)
Kedves Mindenki! Madison és Én köszönjük ..ma valami szuper kutyás programmal meg is ünnepeljük az évek másodikát és a velem töltött első évet...
Madison kutya nevében Nagy Kati gazdi.
(2017-09-03)
Kedves VizslaTúra Stáb!
Nagyon köszönöm a figyelmessgégeteket, mellyel megleptetek a mai napon. Rengeteg jó élménnyel gazdagodtam az általatok szervezett túrákon, s remélem, minnél több lehetőségem nyílik a továbbiakon is részt venni. Bízom benne, hogy jövőre is ellátogattok hozzánk és itt Siófokon is találkozhatunk újra. Lécci sok túrát szervezzetek a Balaton környékén, hogy én is tudjak menni. A legközelebbi találkozásig is üdvözlet Mindenkinek!
Pacsi!
Milka & Gábor & Timi & Bence & Tomi & Heni :)
(2017-09-02)
Kedves Vizsla Túra Stábtagok & Stábkuttyok!
Köszönöm szépen Nektek a kedves születésnapi jókívánságokat és köszöntést!
A dalt, hogy "Ő még csak most 14" én kicsit módosítva tudom ugatni, valahogy úgy, hogy "Ő bizony már 14".
Azt hiszem ez elég szép kor.
Sajnos van jó néhány egészségügyi pity-puty velem, ezért csak lélekben tudok Veletek sétálni erdőn - mezőn - Vizsla Túrán!
De mindenképpen örülök, hogy gondoltatok rám!
Szeretettel üdvözlök Mindenkit, vau, puszi!
Bodza (Csipkéskúti Sári)
(2017-09-02)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntést! :) Most ünnepelték először a szülinapom, mivel a gazdik áprilisban egy menhelyről fogadtak be engem, és lettem négylábú gyermekük. De jó dolog ez a szülinap, rengeteg puszi reggel, új játékok, finom falatok... :)
Remélem, hogy mihamarabb tudunk találkozni egy Vizsla-túrán!
Puszi-pacsi Mindenkinek!
Gyémánt kutya nevében Mayer-Dégi Noémi gazdi.
(2017-09-01)
Kedves vizsla túra stáb!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntőt. Nagyon jól telt a mai nap.Volt sok finomság,séta. Kívánunk mindenkinek boldog születésnapot aki velem együtt ma ünnepli a születésnapját. :-)
Füles kutya nevében Lukács Kitti gazdi.
(2017-09-01)
Kedves Vizsla Túrások!
Köszönöm jókívánságaitokat! Idén a 12. szülinapomat a barátaimmal ünnepeltem és mindenkinek adtam a rozmaringos csirke vacsorámból. Jövőre a macskákat tuti nem hívom meg, mert cefet lassan esznek. Nekem pedig folyik a nyálam, de hát a vendég elől nem illik elenni semmit sem... Mindenkinek pacsi!
Bella
(2017-08-22)
Kedves Vizslatúra Stáb és Stábkutyái!
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntőt, amiről egyik évben sem feledkeztek meg!
Küldök egy képet, ahol Bogár tesómmal már nagyon ugrásra készem várjuk a szülinapi tortát!
Találkozunk a legközelebbi túrán!
Hanna kutya nevében Thuróczy Gáborné gazdi.
(2017-08-19)
Sziasztok!
Szeretném Nektek megköszönni, hogy soha nem felejtitek el Mázli szülinapját, minden évben egy kedves levéllel emlékeztek meg a NAGY évfordulóról.
Az idén nem készítettem fényképet, mert mint tudjátok, rengeteg programunk van még hétköznap is. Tegnap sem volt másképp, mantrailingen voltunk, ami arról szól, hogy egy elbújt személyt kell megkeresnie a kutyának szagminta alapján. Mázli ezt nagyon élvezi, főleg, hogy rengeteg jutalmat (tegnap ez 3 db virsli volt) kap érte.
Szóval így elég későn értünk haza és még meg kellett főznöm neki az ünnepi vacsorának szánt csirkemájat, amit aztán jólesően belakmározott. Kapott azért még tápot is (mert ő amúgy azt eszik), szerintem életében még nem evett egyszerre ennyit...
Hát így telt a 4. szülinapja :-)
Még egyszer köszönjük a megemlékezést és további sok sikert és sok vizslát (és nem vizslát) kívánok a túrákon! Ha tehetjük, részt veszünk ismét valamelyiken.
Kati és MÁZLI
(2017-08-17)
Kedves Vizslatúrások, nagyon szépen köszönjük jókívánságaitokat.
Dorka kutya nevében Bartha Zsolt gazdi.
(2017-08-15)
Kedves Vizslatúrások!
Köszönjük a köszöntést!
Köszönettel:
Péter kutya és a Bakos család
(2017-08-13)
Sziasztok Kedves Barátaim!
Köszönöm szépen a szülinapi megemlékezést!
Gazdiék ma sok-sok puszival köszöntöttek már korán reggel.
Szívesen mennék Veletek túrázni, majd ha a lábam meggyógyul, találkozunk! Vizslapuszi Mindenkinek!!!
Némo kutya nevében Nagy Andrea gazdi.
(2017-08-12)
Kedves Humánok és Vizslapajtik!
Még sose kaptam levelet,de anyukám felolvasta és elolvadtunk fölé.Én rögtön a hátamra dobtam magam és csak mosolyogtam.Nagyon jó,hogy ennyien szeretnek.
Én is szeretem a humàn családom,imádok velük élni.
Ők gyakran ismételgetnek egy szót:szeretünk vagy ilyesmi.Szerintem ez valami jót jelent.
Ropi kutya nevében Kelemen Judit gazdi.
(2017-08-11)
Kedves Vizsla Túra Csapat!
Rendkívül jól esett a köszöntésetek (ahogyan eddig minden alkalommal)!
Valóban régen találkoztunk, ennek fő oka, hogy a gazdám külföldön dolgozik, állítása szerint azért, hogy finanszírozni tudja a tenisz(labda) karrieremet..
Én jól vagyok, épp rendes nyári szabadságomat töltöm a Balatonnál, ennek bizonyítékaként küldöm az itt készült fotómat.
Remélem Ti is jól vagytok!
(u.i.: minden elismerésem a Tiétek azért, hogy mindamellett, hogy hosszú évek óta ilyen profizmussal végzitek ezt a munkát, az ember.., pontosabban a "vizslaságotokat" is meg tudtátok őrizni!)
Berta kutya nevében Bordács Petra gazdi.
(2017-08-07)
Kedves Vizslatúra Csapat!
Köszönöm szépen a kedves köszöntést, jól esett tőletek is! Természetesen a családom is felköszöntött, mint eddig is és folyton emlékeztetnek, hogy nem csak ők öregszenek. Bár nem mindig értem, hogy miért emlékeztetnek folyton a koromra, de az igaz, hogy már én is meggondolom, hányszor indulok az erdei versenyen a nyulak után. Rájöttem, hogy csak azért nem tudom utolérni őket, mert gyorsabban tudnak derékszögben fordulni, mint én. De azért még aktívan edzem őket, nehogy ellustuljanak, vagy elhízzanak.
Sportosan telnek a napjaim, hol az erdőben kirándulunk, hol fürdőzünk egy jó kis tóparton, finomakat vacsorázom, így gazdáim azt mondják, ők is szeretnének kutyák lenni nálunk.
Üzenem Dante nevű szintén augusztus 3-án születésnapját ünneplő, Ceglédbercelen élő vizslának, hogy ő az én testvérem, örülök, ha rátaláltam és jó lenne legközelebb találkoznunk. Ha lehet, adjátok át neki az üzenetemet. Sok pacsit küldök a többi csapattársnak is és ha egészségem engedi, ismét bekapcsolódom a kirándulásokba.
Apacs kutya nevében Konkoly Andrea gazdi.
(2017-08-03)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, Lea kutya és a gazdi.
Lea kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2017-07-31)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést, igazán jól esett.
Ennél is jobb volt, hogy végre hivatalosan is én lettem a főnök, miután koronát kaptam a születésnapomon. Persze eddig is én voltam a király, de a többiek ezt megpróbálták titkolni még saját maguk elől is, de én tudtam, hogy ki irányít. Kaptam finomat is, csak az a fényes valami a közepén volt egy kicsit zavaró. De legalább énekeltek hozzá.
Most pedig élek a jogaimmal és szólok az alattvalóknak, hogy terítsenek. Megint.
Viszlát egy túrán vagy weekenden!
Artur
Artur vizsla
(2017-07-29)
Kedves Vizslatúra!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést! Rohan az idő, szinte hihetetlen,hogy tegnap még elfért a kezünkben a kis szeretet gombóc, ma meg a 7. szülinapját ünnepeljük. A szokásos sült csirkét ma is megkapja ezen a jeles napon és egy balatoni kirándulással is meglepjük Őt a hétvégén. Reméljük még sok boldog évet tölthetünk együtt!
Panka kutya nevében Kulik Emese gazdi.
(2017-07-14)
Köszönjük a Vizslatúra Stábjának a születésnapi jókívánságokat!
WW Magasparti Rutinos Adu kutya nevében Dr. Jancsó Jeromos gazdi.
(2017-07-11)
Nagyon szépen köszönöm a Vizsla Túra stábjának a köszöntést! Ahogyan a kép is mutatja, nagyon boldog szülinapom van! Remélem hamarosan találkozunk egy következő vizsla túrán! :)
Ribizli
(2017-07-08)
Kedves vizslások!
Masni nagyon örül hogy gondoltatok rá főleg miután
a szülinapját állatorvosnál töltötte,mert a nagy ugrálásokban
a labda után kirándult a csípője.
Sok fini falatot mindenkinek
Masni
Masni kutya nevében Samák Szilvia gazdi.
(2017-07-04)
KösziKöszi!!!
Csili kutya nevében Mócsai András gazdi.
(2017-06-30)
Kedves Vizslatúra!
Köszönöm szépen a szülinapi köszöntést! Tudjátok nekem csak "saccperkábé" van szülinapom, az évet és hónapot a doktor bácsi mondta, a napot meg a gazdijaim, így az Öcsém, Vilmos és én köztem pont egy hónap különbség van. Bulit hétvégén tartok majd, így egy közös fotót töltetek fel, hogy lássátok, minden rendben felénk! Mostanság kicsit hanyagoltuk a túrákat, egyfolytában tanfolyamokra cipeltek minket a gazdik, hogy engedelmes és ügyes vizslák legyünk. Legközelebb végre tali!
Pacsi,
Rudi
Rudi kutya nevében Ákos Noémi gazdi.
(2017-06-28)
Már két éve fárasztjuk le egymást minden nap. Remélem még nagyon sok ilyen napunk lesz! :)
Artie kutya nevében Sándor Tamás gazdi.
(2017-06-26)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönjük a szülinapi jó kívánságokat! Főleg a fácánszagút ;). Remélem hamarosan találkozunk egy következő Vizsla túrán!
Morzsi kutya nevében Kovács Edina gazdi.
(2017-06-16)
Nagyon jól esett a szülinapi felköszöntő, köszönöm szépen a jókívánságot, én pedig hasonló szép napot kívánok minden szüli- és nem szülinaposnak.
KEVE kapitány nevében Pető Sándor gazdi.
(2017-06-13)
Köszönjük a megemlékezést. Igyekeztünk, hogy ma is vidám napja legyen.
Pedro kutya nevében Korsoveczki Tünde gazdi.
(2017-06-07)
Sziasztok!
Köszönöm a jókívánságokat, fantasztikus 7 évesnek lenni. Már szinte mindent kipróbáltam, sok felé utaztam, túráztam, s a Balatonban is úsztam.
Azt mondják az Életem java még hátra van, hát remélem, sok közös programot tervezek gazdáimmal!
Dodó kutya nevében Sumné Galambos Mária gazdi.
(2017-06-07)
Köszönöm a köszöntést, nagyon kedvesek vagytok! Kaptam sajtos, kolbászos, szalonnás tortát, 3 labdát és még 2 játékot, úgyhogy elég jó szülinapom volt! Nektek is hasonló jókat kívánok, Vizslapajtik!
Pacsi!
Vadász
Vadász kutya nevében Jantász Ildikó gazdi.
(2017-06-04)
Kedves vizslás barátaim !
Köszönöm szépen a születésnapi köszöntést
Valójában nem tudom mikor születtem pontosan mert anyáék egy menhelyen láttak meg és szerettek belém 😊
Anya azt mondja hogy márciusban fogok ajándékot kapni
Azt a napot nevezték ki születésnapomnak amikor kihoztak
Ez 03.18. az újjá születésem napja
Puszi , pacsi mindenkinek
Milka kutya nevében Cseri Zsuzsanna anyagazdi.
(2017-06-01)
Köszönöm a születésnapi jókívánságokat.
Szép napot mindenkinek!❤🐕
Pepsi kutya nevében Daru Mónika gazdi.
(2017-05-31)
Köszönjük a Jókívánságokat.
Szandi kutya nevében Dr. Hajdu Zoltán gazdi.
(2017-05-30)
Nagyon szépen köszönjük Totti nevében is.
Totti kutya nevében Hujberné Madaras Ildikó gazdi.
(2017-05-29)
Köszönjük a köszöntést, átadtam a "királylánynak". Ez az első velünk töltött szülinapja, a kedvenc ételét kapta : szarvashúsos konzerv, rizzsel a gyertya pedig, "velőscsont" jutalom falat volt.
Pipacs kutya nevében Borbély Tímea gazdi.
(2017-05-29)
Köszönöm,hogy gondoltatok rám szülinapomon,ami nagyon jól telt.Délelőtt egy hatalmasat sétáltam és fürödtem a tatai tóban,találkoztam egy barátommal is,nagyot játszottunk.Mikor hazaértünk,megkaptam a szülinapi tortámat.Nagyon finom volt 😊 Pacsi:Pille 🐾 ui.:találkozunk Vizslatúrán 😉
Mohoskői Pille kutya nevében Körmendi Rita gazdi.
(2017-05-23)
Ő itt Lecsó! 3. Születésnapját ünneplő csodaszép vizsi fiú 😊😊😊😊🎂🎂🎂
Lecsó kutya nevében Bicskey Péter gazdi.
(2017-05-23)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést! :)
Capri kutya nevében Kiss Gabriella gazdi.
(2017-05-19)
Koszi a koszontest ;)
(2017-05-14)
Nagyon köszönjük a megemlékezést a 16. születés napról. Nem futkározok már össze-vissza mint egy pár éve, de a nagy sétákat még kiharcolom. Szeretnék még kikezdeni a fiú kutyikkal, de már csak puszit kapok és elfutnak. Nem értem 🐶.
Liza kutya nevében Tóth Boglárka gazdi.
(2017-05-06)
Köszönöm Mindenkinek a szülinapos köszöntését. Igazán Kedvesek vagytok. Lopós hírnevem úgy látszik töretlen a vizslatúrákon. Vajon ennek köszönhetem ismertségem??!! :) :) Nagyon jól esik így 10 évesen is próbára tenni egy két gyanútlan szendvics tulaj türelmét a túrákon. Hiába zengi gazdim -Nala ebben a csoportban van. De nagy meglepetésemre komoly konkurenciákat is láttam mostanság a túrákon. Nem szép Tőletek kedves vizslapajtások, hogy koppintjátok a lopikálós játékomat!! :) :). De azért nagyon rendesek vagytok ha még hagytok nekem is . Most már kicsit lassabban, de azért megy még a trükk !! :) :) Vizslát jövőre !! :) :) 11!!!
Nala a lopós :) :)
(2017-05-05)
Köszönjük!!@
Vitéz kutya nevében Pászthoryné Dr. Tóth Mária gazdi.
(2017-05-01)
Nagyon kedvesek vagytok, hogy évek óta mindig felköszöntötök. Ma egy jó kis kirándulással ünnepeltünk, fácánszag meg volt, hívtak, de úgy gondoltam, ma nem zavarom őket. Ha nem is velős, de egy hatalmas csont is meg volt, amit rohangálásom közben találtam. Nagylelkű voltam, odavittem gazdinak. Küldök egy képet, amin Hannával nagyon várjuk a májkrémes, sajtos, virslis, kutyakekszes tortánkat. Nem készült róla kép, valahogy nagyon gyorsan eltűnt!
Puszi, pacsi, Mari-Bogár-Hanna
(2017-05-01)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést!:)
Itt egy kép rólam amit Anyukámék csináltak mikor nincsenek otthon.
Ha otthon vannak tudom hogy nem mehetek be a hálószobába és szépen leülök az ajtóban:)
Hubi
Hubi kutya nevében Nagy Gabriella gazdi.
(2017-04-28)
Köszönjük a köszöntést! A szülinap nagyon jó dolog. Kaptam játékokat, egy nagy tortát, de még mindig éhes vagyok.....
Azúrt pusziljuk, mert ő a TESÓM!!! A szülinaposoknak sok tortát kívánok, sziasztok....
Samu kutya nevében szollcsi gazdi.
(2017-04-24)
Kedves Vizslatúra Stáb! Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést! Remélem mihamarabb találkozunk a legközelebbi Vizslatúrán! Addig is millió vizslapuszi 😍😍😍
HÉRA kutya nevében Bodonyi Anita gazdi.
(2017-04-21)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Hálás köszönet a köszöntésért!
Bár a kutyazsúrt a havas eső elmosta, de azt az ígéretet kaptam gazdimtól, hogy amint lehet, bepótoljuk!
Mancsolással,
Molly
Molly kutya nevében Hortobágyi Krisztina gazdi.
(2017-04-19)
Kedves Stáb és Stábkutyák!
Nagyon szépen köszönöm! Vaúúúú! :-) A finom falatok és a vizslajáték sem akármi, de egy "fácánszagú" kirándulás!!!, ide nekem azt, de gyorsan!!! Vaúúúúú! :-)
Vidám, játékos vizslalelkülettel és Szeretettel üdvözlök minden mai szülinapost, na és persze a Többieket is!
Lara kutya
(2017-04-10)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi jókívánságokat! :)
Cooper kutya nevében Török Gábor gazdi.
(2017-04-08)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Betyár nevében is köszönöm a szülinapi jókívánságokat! Betyár korához képest jó egészségnek örvend, kergeti a madarakat és a macskákat, csak a hallása nem a régi már. Egyéb családi elfoglaltságok miatt Túrákra sajnos nem jutottunk el az utóbbi időben.
Abafia Betyár kutya nevében Varga László gazdi.
(2017-04-06)
Köszönöm!!!
Sato kutya nevében Balog Bettina Réka gazdi.
(2017-04-05)
Kedves Vizslatúra stábja!Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést,örültem nagyon neki.Azt mondja a gazdi,hogy nemsokára ujra találkozunk AZ egyik túrátokon.Most pedig mennem Kell,mert vár a szülinapi virslitortám!Sziasztok!Ohh,happy day:-)
kutya nevében Szabó Tünde gazdi.
(2017-03-15)
Köszönjük a jókívánságokat!
Bogyó kutya nevében Bezerédi Erika gazdi.
(2017-03-10)
Kedves Vizslatúrások,
köszönjük szépen Bendegúz nevében is a kedves köszöntést, nagyon örültünk neki, pont a felköszöntés után olvastuk el...
Találkozunk hamarosan a márciusi, vagy áprilisi vizslatúrán.
Üdv,
Bendegúz, Zsófi és Csabi
Bendeguz kutya nevében Simay Csaba gazdi.
(2017-03-07)
DALMA kutya nevében is nagyon köszönjük a szülinapi jókívánságokat!
Dalma kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2017-02-27)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Köszönöm a kedves sorokat. Nagyon boldog vagyok a gazdimnál. Sokat kirándulunk és sokat járunk erdőben ami nekem különösen nagy öröm. A múlt hét végén találkoztam pár tesómmal és együtt kirándultunk.
Remélem hamarosan találkozunk.
Üdvözlettel
Fanni kutya
(2017-02-21)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönöm a megemlékezést, nagyon jól esik. A gazdám sem felejtette el, jutalmat is kaptam amit fiammal megosztva efogyasztottunk. Magamról annyit jól vagyok, az ősz szőrzet már megjelent a fejemen de nem zavar.
Üdvözlettel.
Zénó
Zénó
(2017-02-08)
Kedves Vizslások!
Köszönjük szépen a köszöntőt, tök jó fejek vagytok! :)
Tollár Mónika és Kollár Mihály elég sokat tud rólunk.
Novemberben volt egy lép eltávolító életmentő műtétünk sajnos :( A kórházban azt mondták hogy szabályosan felrobbant a lépe :( És semmi nem érte Bundit. Nem esett el, nem ütötte meg magát ott.
De minden jól végződött. Nagyon nehéz volt ez az idő, főleg amikor elvitték a műtőbe, még ma is megkönnyezem. Két napja voltunk kontroll vizsgálaton és minden rendben van, azt leszámítva hogy most meg lett egy tályog a hátán amit felnyitottak és kitisztítottak.
Fogalmam sincs hogy mi szúrhatta meg vagy hogy keletkezhetett.
De egy hős. Mondtam is magamban hogy példát kell vennem a kutyámról. Érzéstelenítő nélkül vágták fel és nyomkodták jó sokáig és Lili nem hogy egy árva hangot nem szólt de meg sem moccant. Rezzenéstelenül tűrt. Melyikünk lenne erre képes?!
Egy szó mint száz minden rendben van.
És köszönjük még egyszer a köszöntést!
Felícia és Bundásmuskátli (Lili)
Kedves Lili és Felicia!
Örülünk, hogy a sok aggodalommal töltött idő nem volt hiába és a körülményekhez képest jól vagytok. Csak remélni merjük, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk majd Veletek!
Üdvözlettel:
Tollár Mónika nevében
KollárMihály
Lili kutya nevében Gilly Írisz Felícia gazdi.
(2017-02-08)
Kedves VizslaTúra!
Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat!
:) :) :)
ZÁDOR kutya nevében Simon József gazdi.
(2017-02-07)
Kedves Vizslatúra csapat,
Köszönöm szépen a köszöntést, bár csak nagy nehézségek árán sikerült elolvasnom a leveleteket, mert a Gazdim nem engedte, hogy használjam az egeret és nyomkodjam a billentyűket. Azt mondta ne nyúljak hozzá, tiszta kosz a mancsom, mert állandóan rohangálok az udvaron. Felháborító. Szerencséje, hogy kiengesztelt a marhaporccal, amit vett nekem - bár őszintén szólva némiképpen keveseltem ennyi ajándékot, és ezt azzal se tette jóvá, hogy állítása szerint egész héten finomságokat fogok kapni. Ajánlom neki, különben bűntudatkeltően fogok nézni, attól meg mindig elszégyelli magát.
De azért nagyon szeretem őt, mindig szétsimogat, meg visz sétálni, meg minden nap elmondja legalább 15x, hogy milyen nagyon szép vagyok és mennyire szeret. Boldog életem van na. :)
Füge
Füge kutya nevében e sorokat gépelte Ági, a legmázlistább gazdi :)
(2017-02-06)
Kedves vizslatúrás Mindenki!
Totál kivagyunk, hogy megint eltelt 1 év...persze rajtunk ez sem nem látszik! Az ikrem és én is egyre csak vizslásodunk, ami szimplán szebbé tesz mindkettőnket. Igaz Lédának kinőtt a szakálla és baromi hülyén néz ki vele, de nem mondjuk neki, nehogy agyfrászt kapjon a felismeréstől. Gazdi szerint át kellene keresztelünk Kocsítára...de félünk, hogy megjönne tőle a kedve a haknizáshoz, ezért inkább meghagyjuk továbbra is Lédának. Küldenék szülis képet is, de sajnos a szívtelen rabszolgatartóink kicsuktak minket a szerintük szuper-konfortos kutyaólba. Nem tudom mit vannak úgy oda, még kábeltévé sincs és az ajtó is csak 2 ponton záródik, hogy a béna padlófűtésről és az akadozó wifi-ről már ne is szóljak. Amúgy is állandóan jók vagyunk, igaz néha elröppen néhány galamb az altájunkból, de semmi komoly, ami miatt ilyen sorsot érdemelnénk. Siránkoznék még, de sanszosan rájönnétek, hogy mi a stájsz igaziból, úgyhogy megyek és megeszem a szülinapi lakomát a fent említett szakállbajnokkal és nagy duzzogva lepihenek. Puszi nektek és vigyázzatok, mert a következő túrára tuti megyünk, ergó káosz biztosítva! :)
Szénási Liza kutya nevében Horváth György és Berényi Bernadett gazdi.
(2017-02-01)
Rody kutyus nagyon szépen köszöni az ünnepi jó kivánságokat!!!!!!!!!!
Rody kutya nevében Frankó Csaba gazdi.
(2017-02-01)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon szépen köszönjük a kedvességeteket és figyelmességeteket, hogy gondoltatok rám ezen a szép és emlékezetes napon!
A "kicsigazdim" átölelte a nyakamat és valami nagyon kedves dolgokat suttoghatott a fülembe, mert olyan melegség járta át a testemet, hogy teljesen elfeledkeztem még a télről is. A "nagygazdi" sem feledkezett el rólam, ő is csak dumált hozzám és közben, mintha homályosak lettek volna a szemei, közben belemarkolt kétoldalt a pofikámba és nagyon finoman cibálgatta, simogatta a buksim és a végén kaptam egy hatalmas főtt cupákot, aminek olyan nyálcsorgatós illata volt, hogy nem győztem nyelni.
Tulajdonképpen ebből gondoltam, hogy valami miatt különleges ez a nap, mert egyébként én nem tartom számon ezeket a dolgokat.
Mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek a kedvességét.
Sok kellemes élménnyel teli túrázást kívánok mindenkinek!
Szimba
Szimba kutya nevében Szabó Sándor gazdi.
(2017-01-30)
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést! Remélem tavasszal, mikor hazamegyünk (mert én most Norvêgiában élek ám!) lesz vizslatúra, hogy találkozhassak a cimboráimmal! Puszi és pacsi mindenkinek! Kopi
Kopi kutya nevében Mészáros Andrea gazdi.
(2017-01-30)
köszönöm a kedves köszöntést
Jethro kutya nevében Kovács Mihály csaba gazdi.
(2017-01-29)
Ma lettem hat éves.Köszönöm a jókívánságokat
VAUUUUUU!!!
DIÓ kutya nevében Seres Lászlóné gazdi.
(2017-01-28)
Kedves Vizslatúrás Gazdik és Kutyik!
Pepe nagyon szépen köszöni a szülinapi köszöntést. Minden Gazdinak és kutyinak, csodaszép napot / estét kívánunk! :)
Pepe kutya nevében Biro Emoke gazdi.
(2017-01-26)
Úgy kezdődött mint a többi nap, csak hogy nagy volt a jövés menés, Mamától finomat kaptam, volt nagy séta, kergetőznünk tesóval....
Vizsla Túrás haverok írogattak nekem valami elekronikus levelet, meg lájkoltak is vagy mi a szöszöm, gazdi monta... Pacsi nekik!
Este Apa nagyon soká jött haza, na és akkor, akkor volt ám minden! Anya csinált nekem finomat! Valami torta ízének monta, ráhagytam, kaja volt és nagyon finom, utánna meg kaptam MUKIKAT.....sok sok Mukit.... mert jó fej vagyok a bátyámbak is hagytam hagy nyálazza össze kicsit, de csak kicsit....
Pacsi nektek, közönöm a szülinapiizéket, hamarosan találkozunk a következő túrán!!!
Deszti hívó név: Puppy kutya nevében Molnár Zoltán gazdi.
(2017-01-26)
Kedves Vizsla Túra stáb tagjai!
Nagyon szépen köszönöm születésnapi jó kívánságokat!
Még a kanapén lustizom várom a gazdit vegye a kabátját és akkor már ugrok is tetre készen!
Biztosan kapok valamit szülinapomra, majd küldök róla képet :)
Üdvözlettel : Manci
Manci kutya nevében Izabella gazdi.
(2017-01-24)
Kedves Stáb!
Köszönjük a jó kívánságokat. További sikeres kirándulás szervezést kívánok NEKTEK. Remélem találkozunk hamarosan :)
Patent és Timi gazdi
(2017-01-21)
Kedves Vizsla Túra!
Golyó kutyus köszöni szépen, jól van, korához képest még mindig elég virgonc. Túrára már nem jár, az már kicsit megerőltető lenne neki, de vidáman szedi lábait, amik néha kicsit összegabalyodnak, de oda se neki! :-)
Üdv. és puszi: Golyó és T. Gáborné
(2017-01-20)
Köszönjük szépen a jókívánságokat,Betyár nevében!
Jól vagyunk,vidékiek lettünk,ahol jó nagy erdő van,patak és tó :-) Sokat kirándulunk!
Üdvözlő puszit küld,
Betyár.
Betyár kutya nevében Kocsis Melinda gazdi.
(2017-01-19)
Kedves Vizsla Túra kétlábú és négylábú tagok!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést!
Vizsu kutya nevében Bakos Réka gazdi.
(2017-01-18)
Kedves Vizsla Túra tagok,
nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat és mi is nagyon boldog születésnapot kívánunk a ma ünneplőknek. :)
Vili kutya nevében Szabó Bernadett gazdi.
(2017-01-18)
Kedves Stábtagok és Stábkutyák!
Nagyon köszönöm a születésnapi jókívánságaitokat. Remélem ma még finomabb falatokat kapok mint eddig és a mai kalandozás sem marad el a gazdi nyavajgása miatt.
Nagyon töprengünk azon is, hogy hogyan tudnák részt venni egy vizslatúrán de eddig nem jött össze.
A mihamarabbi találkozás reményében:
Sajó kutya nevében Szamosvári Attila gazdi.
(2017-01-15)
Köszönöm szépen a kedves szavakat!
Panka kutya nevében Kajdácsi Zsolt gazdi.
(2017-01-15)
Sziasztok,
nagyon szépen köszönjük a születésnapi üdvözletet. Nagyon szép 10 év van mögöttünk, sok élménnyel és kirándulással, amelyeknek egy része hozzátok köthető. Köszönjük a sok fáradozást és szervezést; reméljük, még sok alkalommal fogjuk tudni veletek együtt bejárni az ország sok szép táját. :-)
Manka kutya nevében Apáthy Katalin gazdi.
(2017-01-12)
Kedves vizsla túrások és vizsla barátok!
Köszönöm kedves szülinapi jókívánságotokat. Ez az én szülinapi tortám, vadász ösztönöm már felébredt, de gazdijaim úgy örülnek Nekem és a tortámnak, hogy hagyom még egy kicsit őket nevetgélni. Na meg az a fura villogó a kezükben, képeket készítenek, egy kicsit pózolok még aztán levadászom a virsliket. Hogy milyen volt? A vasárnapi vizslatúrán megbeszéljük.
Maya kutya nevében Szabóné Jánvári Gyöngyi gazdi.
(2017-01-10)
Nagyon szépen köszönöm a Szülinapi megemlékezést! Igazán jól esett itt a meleg szobában, hogy gondoltatok rám. Kaptam rágcsáló kötelet labdával és rágcsáló csomót is, mert imádok játszani Ritával együtt. Már látszik, hogy játszottunk velük egyet...Remélem, hogy a közeli vizslatúrán személyesen is találkozunk vizsla barátaimmal!
Helmut kutya nevében Mack Zoltán gazdi.
(2017-01-04)
Kedves Vizslatúra Csapat!
Köszönöm szépen a jó kívánságokat!
Ahogyan tavaly is, ezúttal is egy kirándulással ünnepeltünk a Mátrában.
19 kilométert mentek az emberek, én egy kicsit többet.
Megismerkedtem egy fiúkutyával akiről kiderült, hogy ugyanarról a menhelyről származik mint én. Lehet, hogy rokonom?
Ezúton szeretnék mindenkit megkérni, hogy legyenek szívesek ne tűzijátékkal és petárdázással ünnepeljenek a születésnapomon, mert azt nagyon utálom.
Boldog új évet mindenkinek!
Maja (Majális)
(2017-01-02)
Köszönöm a megemlékezést!
Nagyon jól esett nekem és Gazdámnak is!
Még sok évig szeretném érezni a gondoskodást és a megemlékezést
Sid
Szid kutya nevében Kristóffy László gazdi.
(2016-12-31)
Köszönjük a jókivánságokat, kedves 2-4 lábú barátaim!
Remélem,még sokat tekergünk együtt!
Üdv: Bikfic. .......meg szerintem, a gazdi is! :)
(2016-12-28)
Tadammmmm.....
Anya, Apa sem feletkezett meg a 6. Születésnapomról! A haverok, meg a Vizsla túrás spanok már korán reggel felköszöntöttek. Mondjuk ALAP!!😘😘😘
Egész nap Mama leste az összes kívánságom, bandáztunk...
Este meg nagy sürgés forgás volt a konyhába, nyílván segítenem kellet, lassan készült, finom volt, nagyon finom, elfogyott nagyon hamar...
Mert jó fej vagyok azért adtam Puppynak is😄
Aztán felavattuk az új labdát is...
Láttátok Puppy milyen hülyefejet vág (facebok)😂😂😂 majd ezt azért még gyakoroljuk...
Szóval zuper nap volt!
Köszi hogy az idén sem felejtettetek el!
Pacsi!! Batyu
kutya nevében Földvári-Nagy Viola gazdi.
(2016-12-28)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon köszönjük a szülinapi jókívánságokat, és reméljük, hamarosan újra együtt róhatjuk a hegyeket :)
Gina kutya nevében Engler Zsófi gazdi.
(2016-12-16)
Köszönöm ezt az aranyos köszöntést. Mi a mai napot tartjuk Szülinapnak, ugyanis Stabil örökbefogadott, így a pontos születését sem tudjuk, de mi a dec.13-at jelöltük meg, hiszen akkor lett a mienk. Imádjuk Őt! :)
Stabil kutya nevében Pribék Orsolya gazdi.
(2016-12-13)
Nagyon nagyon jól esett a vizslabarátok megemlékezése a szülinapomról.
Patou
(2016-12-09)
Kedves Vizslatúra stábtagok és Stábkutyák!
Gazdi nem normális. Elolvasta az üzenetet, amit küldtetek, és ami NEKEM szólt és könnybe lábadt a szeme. Mindezt egy míting (vagy mi) előtt a munkahelyén.
Asszem szeret engem, mert ma egész nap ezt hajtogatta: "Boldog szülinapot, nagyon szeretlek, jó hogy vagy nekem."
Ja, és kaptam baconos májat, amit csak ritkán kapok, ma kaptam hatodszor az életemben, de ki számolja..
Ez a fotó egy kiránduláson készült, kiderül róla, hogy aznap nagyon eltévedtünk Gazdi miatt és hogy "csak" tiszteletbeli vizsla vagyok.
Puszi mindenkinek!
Maya kutya
(a szöveget diktáltam, Gazdi írta le, mert még nem tudok írni (csak beszélni)...)
Maya kutya nevében Venyegei Fatima gazdi.
(2016-12-08)
Köszönjük a jó kívánságokat! Sok vizslapuszi mindenkinek! Csók! Manka :)
Manka kutya nevében Lengyel László gazdi.
(2016-12-06)
Kedves Vizsla Túra stábtagok és kutyusok!
Kabala nevében szeretném megköszönni a köszöntést! Ő most éppen nem ért rá válaszolni Nektek, mert éppen a születésnapi sonkatortáját fogyasztja :)
További szép napot kívánok!
Üdvözlettel:
Zima Alexandra
Kabala kutya nevében Zima Alexandra gazdi.
(2016-12-05)
Pom-pom, ma van a szülinapom! 😊
Marcipán kutya nevében Solymosi Katalin gazdi.
(2016-12-03)
Nagyon szépen köszönjük!
VAU, VAU.....
Mami és Brúnó
(2016-12-02)
Kedves Vizslatúrás 4 lábú és 2 lábú barátaim!
Köszönöm szépen,hogy nem felejtkeztetek meg a szülinapomról!
Igazából sajnos nem tudom mikor születtem...A családommal együtt ma ünneplem és ugye ez a lényeg!!!!
Köszönöm,hogy 2 éve a Vizslamentők megtaláltak,köszönöm az ideiglenes Gazdimnak Krisztának,hogy gondomat viselte és elvitt a mostani Gazdikhoz...
Nélkülük nem lenne most szülinapom!
Pacsi és millió nyálas puszi Mindenkinek
Benő
(2016-12-01)
Köszönjük Szépen a Szülinapi kívánságot!
További Szép Estét Kíván Vizsi és gazdija
Vizsi kutya nevében Gyöngyösi Ferenc gazdi.
(2016-11-11)
Köszönöm a köszöntést! Szűk családi körben buliztunk :) a két rabszolgám a kívánságaimat leste, kaptam kolbászt, játékot, és az ágyból sem tudtak kizavarni (az övékből), reggelig velük durmoltam.
Pacsi: Bendegúz
Bendegúz kutya nevében Trepka Ágnes gazdi.
(2016-11-10)
Kedves Vizslatúrások!
Köszönöm szépen a születésnapi üdvözletet. Jól esett, bár egy évvel öregebb vagyok, a 11. születésnapomnak örültünk. (A gazdi rosszul adta meg a nagy napot.)
Sajnos mostanában nem vagyok olyan fürge, nemrég nagyon beteg voltam. Nincs nagy zabálás és futás, ezért ma egy visszafogott kirándulást kaptam a Koloska völgyben. Ezt nektek is látnotok kell egyszer, szívesen segítünk a megszervezésében. (A hely minden vizsla álma.)
Az örömről fényképet csatolunk. Szeretettel üdvözlünk benneteket.
Rézi és gazdái: Rita és Péter
(2016-11-01)
Málna 2 éves
A 2 éves MÁLNA kutya nevében Gudmann Zsolt gazdi.
(2016-10-30)
Köszönöm a szülinapi köszöntést!
Lola kutya nevében Dani gazdi.
(2016-10-25)
Nagyon szépen köszönjük a megemlékezést! Lara már nagyon várja a vasárnapi túrát, hogy együtt ünnepelhessen a többiekkel.
Lara kutya nevében Deák Zoltán gazdi.
(2016-10-24)
Nagyon köszönjük a születésnapi jókívánságokat! :-) Kedvesek vagytok hogy ránk is gondoltatok! :-)
Dorka kutya nevében Brádi Magdolna gazdi.
(2016-10-22)
Kedves Stábtagok!
Köszi a Szülinapi Köszöntőt! Szuper napom volt, nagyot kirándultam, arra a pár órára még a nap is kisütött, és este gazdik megleptek egy egész szelet karajsülttel, amit kb 1 perc alatt betermeltem :) . Facebookon keresztül felköszöntöttem Gyimesi Vitéz bátyuskámat is, akit a ti segítségetekkel találtunk meg tavaly. Szép Napot Mindenkinek, Üdv Pécsről! Gyertek a környékre Vizslatúrázni egyszer, megmutatom a kedvenc helyeimet.Puszi
Nádja kutya nevében Kakas Zsuzsi gazdi.
(2016-10-19)
Kedves Vizslatúrások!
Lilikéről és pajtásairól itt egy újabb kép.
Lilike a kép jobb szélén van, gyönyörű őszülő pofijával.
Halácsy Attila
Lili kutya nevében Halácsy Attila.
(2016-10-19)
Köszönöm szépen a köszöntést!
Puszi-tappancs
Masni :-)
Masni kutya nevében Hüttner Miklós gazdi.
(2016-10-15)
Nagyon szépen köszönöm hogy gondoltatok rám :)
Törköly kutya
(2016-10-14)
Köszönjük szépen a születésnapi köszöntést! Nagyon jól esett!!! :)
Maya kutya nevében Nyírő Gábor gazdi.
(2016-10-12)
Nagyon szépen köszönöm-jük!!
Arthur kutya nevében Balogh István gazdi.
(2016-10-10)
Köszönöm Szépen:)
szofi kutya nevében Krupják József gazdi.
(2016-10-08)
Köszönjük a szülinapi köszöntést :)
Rozika kutya nevében Rónay-Tobel Beatrix gazdi.
(2016-10-04)
Kedves Vizsla Túra stáb!
Nagyon köszönjük a kedves szülinapi köszöntést, kedves meglepetés volt reggel erre az üzenetre ébredni! Végre Gazdival aludhattam hosszú idő után, ugyanis nyári telepített munkája után, négy hónap múlva szülinapi ajándékként hazaérkezett hozzám!
Számomra különleges nap a mai, külön öröm, hogy Szent Ferenc ünnepén az Állatok Világnapján születtem.
Minden további stáb tagnak és vizsla havernak sok pacsi és puszi!
Laura
Laura kutya nevében Dani Ágnes gazdi.
(2016-10-04)
Kedves Köszöntők!
Nagyon szépen köszönöm a megemlékezést!
Nagyon jó volt veletek az első vizslatúrámon is /Újhartyán/,remélem még sokszor leszek Veletek!
Ziva kutya nevében Murányi József gazdi.
(2016-09-20)
Köszönjük szépen a kedves születésnapi köszöntést!
Vilmos kutya nevében Domonkos Anett gazdi.
(2016-09-14)
Köszönjük szépen!!
Greene kutya nevében Szilágyi Mihályné gazdi.
(2016-09-13)
Nagyon szépen köszönjük!!
Greene kutya nevében Szilágyi Mihályné gazdi.
(2016-09-13)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat és a megemlékezést! Vizslapuszi mindenkinek!
Schatz kutya nevében Borsos Katalin gazdi.
(2016-09-10)
Köszönöm szépen a születésnapi üdvözleltet. Méltó módon fogjuk megünnepelni 5. születésnapomat idegesítő öcsikémmel.
Vanek
(2016-09-06)
Kedves Túrások! Köszönjük szépen a jókívánságokat! :)
Tummy kutya nevében Bognár Erzsébet gazdi.
(2016-09-01)
Köszönjük szépen a jókívánságokat
LUCA kutya nevében Gazsó Krisztina gazdi.
(2016-08-31)
Sziasztok!
Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntèst!
Fülöp kutya nevében Pápai Timea gazdi.
(2016-08-30)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük kedves szavaitokat! :-)
A mellékelt képen Hanna és Bogár nagy izgalommal készül a szülinapi torták elfogyasztására :-)
Remélhetőleg a legközelebbi túrán ismét (végre!) találkozunk :-)
Hanna, Bogár, T. Mari
(2016-08-19)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntéseteket!!!
Nico azt üzeni,hogy még rengeteg Vizslatúrán szeretne
részt venni,mert fantasztikus brigád vagytok!!!
Üdvözlettel: Kata,Csaba és Nico! Herceghalomról.
Nico kutya nevében Orbán Csaba gazdi.
(2016-08-18)
Sziasztok!
Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntést, mindig örömmel tölt el, hogy ennyire figyelmesek vagytok!!!
Sajnos az utóbbi napokban némi gyomorproblémával küszködtünk, így a nagy "zabálás" Mázlinál most elmaradt, DE bepótoljuk. Viszont voltunk a Kamaraerdőben futkározni, úgyhogy azért jól telt a nap.
És bár mostanában nem nagyon jutunk el a túrákra egyéb elfoglaltságaink miatt, azért folyamatosan figyelemmel kísérjük a munkátokat.
Szuper amit csináltok, soha ne hagyjátok abba!!!
Balassa Kati és Mázli
(2016-08-17)
Kedves Köszöntők!
Nagyon örülök, hogy a 8. szülinapomat sem felejtettétek el!
Minden kétlábú és négylábú Barátomnak köszönöm szépen!
Némo kutya nevében Nagy Andrea gazdi.
(2016-08-12)
Nagyon szépen köszönjük hogy gondoltatok ránk . Minden ma ünneplő kutyusnak mi is boldog szülinapot kívánunk.
Két kép a szülinapi buliról.
Üdv mindenkinek.
Zénó és Gabi
(2016-08-06)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon szépen köszönjük a kedves köszöntést Apacs kutyánk nevében is!
Az ötödik születésnapját egy hatalmas pancsolással és finom falatokkal ünnepeltük meg és reméljük még sok hasonló születésnapot ünnepelhetünk együtt!
Apacs kutya nevében Konkoly Andrea gazdi.
(2016-08-03)
Kedves vizslás társaim ,nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat!Nagyon jól éreztem magamat a túrán,Dalma társammal kellemesen elfáradtunk.Szeretnék még sok vizsitúrán részt venni veletek.Üdv mindenkinek Lea és Dalma kutya és gazdáink Imi és Gabi.
Lea kutya nevében Kuslics Imre gazdi.
(2016-07-31)
Nagyon köszönjük a jó kívánságokat! Mindenkinek szép és mókás nyarat kívánunk :)) Rézi és gazdi
Rézi kutya nevében Horváth Szabina
(2016-07-30)
Nagyon szépen köszönjük, hogy eme jeles napon gondoltatok ránk, leginkább Bátor kutyára! Szülinapi köszöntős kép még nem készült...mikor elindultam a munkahelyemre még aludt őkelme, de később (ha lehet majd) pótolom.
Szép napot, friss szagokkal telei nagy sétákat kívánunk minden vizsla- és ebtulajdonosnak!
Bátor kutya nevében Kis-Szótér Andrea gazdi.
(2016-07-28)
Kedves Vizsla Túra stáb!
Nagyon szépen köszönjük a születésnapi jó kívánságokat!
Emma kutya nevében Sarus Ferenc gazdi.
(2016-07-27)
Köszönjük szépen a jókívánságokat! Találkozunk a következő vizslatúrán!
A szülinapi köszöntőnek nagyon örültem, igazán kedvesek vagytok.
Képzeljétek a gazdim ízletes diétás tortát sütött nekem, volt benne minden finomság, amit szeretek (csirkemell, rizs, tojás répa és alma). Tudjátok nemrég volt egy komoly műtétem, majdnem meghaltam, azóta csak diétás kaját ehetek. Úgy szeretnék még sokáig a gazdim mellett maradni.
Rozi kutya nevében Pirner Anna gazdi.
(2016-07-17)
Nagyon szèpen kôszõnõm a szülinapi jokivánságot!🐕
Jessy kutya nevében Joós Katalin gazdi.
(2016-07-13)
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést!
Bella születésnapját ami a képen is látszik egy hatalmas élményfürdőzéssel, sárdagasztással és egy óriás füstölt cupák elropogtatásával ünnepelte.
Bella kutya nevében Spilman Zsolt gazdi.
(2016-07-03)
Kedves Vizslások!
Nagyon köszönöm, hogy tegnap, 4. szülinapomon gondoltatok rám. Cserébe feltöltöttem szülinapi virágos profilképemet, sőt nagynénikém, Panni is kölcsönkapta egy fotó erejéig leánderes fejdíszemet!
Vizslaüdvözlettel
Zöldmáli Pajkos Saci kutya nevében Békefi Andrásné gazdi.
(2016-06-30)
Köszönjük!
Csili kutya nevében Mócsai András gazdi.
(2016-06-30)
Nagyon szépen köszönjük ezt a kedves köszöntést! Dani egy igazi családtag, aki mindig tud örömöt szerezni, de haragudni rá semmiért nem lehet!
DANI kutya nevében Szívós Sándor gazdi.
(2016-06-25)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
A gazdik tolmácsolták jókívánságaitokat, nagyon szépen köszönöm hogy gondoltatok rám. :-) Életem első éve azt hiszem remeknek mondható, kalandokban, sok sok játékban és finom falatokban volt részem. Bár sokat vagyok egyedül (ezért megrágok ezt-azt unalmamban) minden reggel és este sétálni megyünk és a kedvenc kis pajtásaimmal játszhatok. A gazdik még szülinapi bulit is szerveznek szombatra, meg is hívták a kis barátaimat, azt hiszik nem tudom de Elli, Bunkfenc és Perla már megsúgták. :-) Nagyon várom már a további sok sok élményt, hogy végre pancsolhassak. Nézzétek el nekem kicsit béna lett a szülinapi fotóm, de vizslafonnyasztó meleg van. :-)
Magasparti Rutinos Maja kutya nevében Blaskovics Iván gazdi.
(2016-06-22)
Köszönjük a köszöntést! (már 7 évesek vagyunk 💖)
Goldi kutya nevében Káposztai Éva gazdi.
(2016-06-22)
Nagyon szépen köszönjük Olivér nevében is :) <3
Olivér kutya nevében Buxbaum Zsófi gazdi.
(2016-06-19)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi jókívánságokat 💝
Köszönöm, hogy veletek túrázhatok ❤
Pacsi és puszi,
Nati
kutya nevében Haiman Petra gazdi.
(2016-06-18)
Köszönjük szépen a születésnapi jókívánságokat! Hatalmas Vizslapuszi!
Hunor :)
Hunor kutya nevében Székelyi Erika gazdi.
(2016-06-17)
Köszönjük a jókívánságokat és hogy gondoltatok Morzsára! :)
Morzsi kutya nevében Kovács Edina gazdi.
(2016-06-16)
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat!
Kapás Dió kutya nevében Kapás Antal gazdi.
(2016-06-13)
Köszönjük a köszöntést! Igszán jól esett! Egy nagy velős csonttal ünnepeltünk ;)
Zora kutya nevében Dalmadyné Frick Eszter gazdi.
(2016-06-11)
Kedves Vizslatúra! Köszönöm a szülinapi köszöntést! Gazdiék kitettek magukért! A szülinapomat ugyanis Simontornyán töltjük éppen a VIZSLAWEEKENDen! :-) ... és tortát is kaptam! Üdv Pogi
Pogi vizsi
(2016-06-10)
Köszönjük szépen a köszöntést :)
Szülinapi velős csont nagyon finom volt :)
Blero kutya nevében Lentvorszki Ádám gazdi .
(2016-06-02)
😘😍💕💓
Köszönöm hogy gondoltatok drága egyetlen kutyusomra!💞
(2016-06-01)
Kedves kutyabarátok! Barátaimmal lazáskodom a teraszon, tíz éves vagyok, jövőre fekhetek a hintaágyra is azt mondták... Tele hassal mondjuk jobb itt lent...
Somlyay-Vass Anikó valamint kutya.
(2016-06-01)
Azt hiszem BolDOG vagyok, hogy ilyen gazdim van! Rengeteget utazunk, kirándulunk és túrázunk :)
Fanni kutya nevében Kollár Mihály gazdi .
(2016-05-31)
Kedves Vizslatúrások!
Köszönjük a köszöntést, remek volt erre ébredni!
Séta, úszás után szülinapi kutyatorta 10 virsligyertyával, sőt egyéb infó hiányában a kis mentett keverékünknek -Ropinak- is ma ünnepeltük a szülinapját, nehogy lemaradjon valamiről!
Most mindenki jóllakottan pihizik.
Köszi még egyszer a jókívánságokat!
Pacsi: Chiliék
dr. Domán Szilvia valamint Chili kutya.
(2016-05-30)
Kedves Stáb és Stábkutyák!
Köszönöm a szülinapi köszöntést nagyon jólesett. Vidéken voltunk azért csak most írok. A születésnapi ajándékok közt volt a Várpalotai Vizslatúra is, ami a legeslegjobban tetszett.
Nagyon szeretem a vizslatúrákat (bár a rántott hús is finom volt)
Üdvözlettel:
LIZI
(2016-05-29)
Köszönjük a köszöntőt 😘 Dave nagyon elfáradt a szülinapi játékban...
Monok Bori valamint Dave kutya.
(2016-05-25)
Kedves Vizslatúra szervezők!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat.
Barnabás
Somogyi istván valamint Barnabás kutya.
(2016-05-20)
Sziasztok,
Kénytelen vagyok Mr. Smith helyett irni, mert az ajándékával foglalatoskodik :-)
Nagyon köszönjük a jókívánságokat!
Szép estét
Szilva és Mr. Smith
(2016-05-10)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Nagyon köszönjük a megemlékezést Maya nevében is :-)
Köszönettel és Tisztelettel!
Maya és Gazdiai :-)
(2016-05-10)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon köszönjük szülinapi üdvözleteteket, meghatódtunk!
Még egyszer köszönjük!
Üdvözlettel:
Panni kutyus és családja
(2016-05-09)
Nagyon köszönöm a kedves levelet.
Aliz és Adrienn.
(2016-05-05)
Kedves Stábtagok! Kedves Mindenki!
Köszönjük szépen a köszöntést e nagy nap alkalmából,amelyet méltóképpen ünnepeltünk meg és meg is örökítettük !
Köszönjük jó kivánságaitokat és Nala biztatását a további Lopós Nala cím megtartására.
Valószínű, hogy e felhőtlen víg élete és lehetőségei adták, hogy még így 9 évesen is a túrákon a szendvicsek" megmentője" tud lenni.
Akitől eddig általam észrevétlenül eddig lenyúlta a túrákon a szendvicseket és nem tudtam valamivel is kárpótolni azoktól így utólag is ezer elnézést kérek.
Sajna Nala már ilyen marad. És tudom hihetetlenül hangzik, de otthon mindent kint lehet hagyni az asztalon, le nem lopná!! KIVÉVE a palacsintát............az még a szendvicseknél is jobban a gyengéje.
Mindenkinek Vizslákban gazdag hosszú vizslatúrás életet és jó egészséget kívánok illetve kívánunk Nalával.
Üdv és vizslapacsi Mindenkinek !!
Redenczki Attila
(2016-05-05)
Kedves Vizslatúrások!
Köszönjük a köszöntést. Milcsi épp az egyik ajándékától a másikig rohangál és nem ér rá pózolni a szülinapi képeihez, így csak régebbieket küldünk.
Üdv.
Milcsi és Anett
(2016-05-03)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük Sziszivel együtt a születésnapi jókívánságokat!
Sziszi mindezt - a sok finom falat mellett - egy hatalmas sétával ünnepelte, melyet az alábbi képen sikerült is megörökítenem :)
Nagyon örülünk neki, hogy vagytok, imádtuk az eddigi túrákat, amin részt vehettünk.
Reméljük a legközelebbi sem marad ki, és ismét sok szép élménnyel gazdagodhatunk! ;)
Pacsi!
Sziszi & Gazdi :)
(2016-05-01)
Sziasztok!
Köszönjük, hogy gondoltatok ránk!!
Füge és kisgazdija
(2016-05-01)
Kedves Stábtagok!
Köszönjük szépen a köszöntést e nagy nap alkalmából,amelyet méltóképpen ünnepeltünk meg és meg is örökítettük !
Pacsi Mindenkinek
Bazsi és szerető gazdija
(2016-04-27)
Kedves Vizslatúra Stáb és kutyák!
Köszönjük szépen a születésnapos nevében is a köszöntést.
Már 7 éves a "Művésznő"!!! Kellőképpen meg is ünnepeltük, egy jó kis séta után megkapta az ajándék első felét!
Üdvözlettel:
Beatrix
Niki-Heni-Tibi
(2016-04-22)
Sziasztok vizslások!
Örömmel vettük születésnapi köszöntésetek! E képpel adjuk bizonyítékul, hogy bár még mindig Szofi a család legfiatalabb tagja, de kiállása arról tanúskodik, hogy bizony ő tartja magát a rangidősnek, és szívesen pózol!Reméljük hamarosan újra találkozunk egy közös túra keretében!
Szép napot nektek!
Szofi, Bea és Robi
(2016-04-20)
Kedves Vizslatúra!
Bátor nagyon szépen köszöni a szülinapi köszöntést!! :)
Mellékelten küldök néhány képet az előszülinapi túránkról és utána a pihenésről cica barátja társaságában :)
Ma este lesz egy kis ünneplés pár ínyenc falattal :)
Üdvözlettel: Bátor & Eszter
(2016-04-19)
Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntést!
Ez már a kerek 10. szülinap amit Panka kutyánk
kiváló egészségben ünnepel két társával együtt Kópéval és Ricoval valamint szeretett családja körében:-)
Vizslás puszi mindenkinek!
Panka és boldog családja
(2016-04-18)
Kedves Vizslatúra stábja és stábkutyái!
Köszönöm a jókívánságokat, cserébe küldök 2 fotót! Ünnepelni nemigen érünk rá, helyette inkább sétálgatunk, illetve futkározunk a faluvégén gazdival, és kisgazdival aki mellett állandó "bébiszitteri szolgálat"-ban vagyok!
A "csoportképen" természetesen Én vagyok a középpontban, hátul mamám (Kyra), aki hamarosan 11 éves lesz, korábban több túrán is részt vett, cukorbetegsége miatt nagyon kell rá figyelni, nemrégiben nagy műtéten is átesett gennyes méhgyulladása és lágyéksérve miatt. Szerencsére jól viselte, most már újra a régi! Előttem Amazon (8 éves) tesó, aki szintén túrázott már ifjú korában, fél évesen egy túra fotón a "Szoborszépség" címet kapta! Legifjabb falkatag Yoda a kis yorki(1 éves), vele nagyon jókat lehet fogócskázni és hancúrozni!
Remélem hamarosan újra túrázhatunk együtt!
Üdvözlettel: Csitri
(2016-04-15)
Kedves Vizsla túra Csapat és Kutyilinkók!
Bár az én születésnapi dátumom csak becsült nap, mert mentett kutya vagyok de Gazdimmal együtt nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat!
UI: Ezek az én szülinapi fotóim! Mert az én igazi születésnapom az amikor Gazdi haza hozott, megfürdetett és pihe-puha ágyikóba fektetett engem! <3
PusziPacsi Minden Kutyaszívűnek!
Csoki és Gazdi
(2016-04-14)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat, nagyon meghatódtam!
Szimba 7. szülinapja alkalmával Tatán kirándultunk, volt erdőben rohangálás, tóban csobbanás és persze helyi vizslapajtikkal is találkoztunk! :-)
Szimba és Heni
(2016-04-12)
Kedves Vizsla Túra Stáb és Stábkutyák! :-)
Nagyon szépen köszönjük a kedves születésnapi köszöntőt! Igazán emlékezetes szülinapnak ígérkezik ez a mostani, izgulunk is egy kicsit, mivel ma veszünk részt először vizslatúrán, ami Önöknek pedig éppen a jubileumi 100. lesz! Ez alkalomból mi pedig további több száz szép, vidám, játékos túrát kívánunk!
Üdvözlettel,
Beke Gábor és Lara
(2016-04-10)
Koszonjunk a szulinapi koszontest!
Üdv. Dönci
(2016-04-07)
Kedves Vizslatúra Csapat!
Köszönjük szépen a születésnapi köszöntést :)
Szép napot!
(2016-04-06)
Kedves vizsla túra !
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi jókívánságot.
Üdv Maya baba
(2016-04-04)
Sziasztok!
Köszönjük szépen a köszöntést, nektek is hasonló jókat kívánunk!!
Viki és Brúnó kutyus
(2016-04-04)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábpajtik,
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntéseteket, nagyon jól esett :)
Sajnos érdemi fotó nem készült rólam, mert a gazdiék elém toltak egy 4 virslis (az volt a gyertya) tortát, a fejembe nyomtak egy szülinapi kalapot és elvárták volna, hogy pózoljak a fotókhoz. Na ebből nem ettek :) Túl jártam az eszükön. :D
Pacsi nektek
Málna
(2016-04-03)
Sziasztok!!
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat!
Dalma és Valenta
(2016-04-01)
Kedves Vizsla Túra Csapat!
Köszönjük a szülinapi köszöntést!
Üdv.
Ara és családja
(2016-04-01)
Tisztelt Vizsla túra csapata!
Nagyon szépen köszönjük a születésnapi köszöntést. Azt megígérhetem, hogy a legboldogabb éveket fogja velem tölteni Zora. Egy kutya főleg egy vizsla olyan önzetlen szeretetet tud adni hogy ezt minden embernek kívánom, élje meg. Zora által ki nyílt előttem egy új világ és érzem, hogy csak mellette lehetek igazán boldog önmagam. ??
Zora és Viki
(2016-03-22)
Kedves Vizslatúra Szerkesztőség, Kedves Vizslások és Vizslatársak!
Köszönöm szépen a kedves megemlékezést a 11. szülinapomról.
Kívánom, hogy minden vizsla olyan sok örömöt szerezzen a gazdijának ilyen jó egészségben, mint még én teszem
a napi balatoni hattyúvizites hosszú sétáim során.
Üdvözlettel:
Sugár Luca
(2016-03-21)
Köszönjük a köszöntést!
Íme Csipkéről néhány kép :)
Csipke és Magda
(2016-03-17)
Sziasztok Vizslások!
kisebbfajta rehabon estem át, rám sem lehet ismerni: már nem zörögnek a csontjaim, szépen "kikerekedtem", és a többi kutyával is nagyon jól kijövök már. Vadásztréningre szoktam járni, ott megtalálom a helyem. Biztosan találkozunk még túrán vagy weekenden.
Üdvözlettel:
Gyömbér
(2016-03-14)
Köszönjük a születésnapi kívánságot!
Mellékelek két fotót a csinos profilomról és rólam pipacsok közt, mert jól áll nekem a virág :)
Fecni
(2016-03-03)
Köszönjük a jókívánságot!
Kloé 2. szülinapját boldogan töltötte sok játékkal :)
Kloé
(2016-02-23)
Kedves Vizslatúra Csapat!
Köszönjük a jókívánságokat!
Küldünk "régen és most" fotókat :)
Mogyoró és társa Bubi
(2016-02-22)
Kedves Vizsla Túra Stáb és Stábkutyák!
Köszönöm a jó kívánságokat!
Nagyon klassz szülinapom volt! Jó nagyot sétált a 4 személyes falka és finom ünnepi vacsorát, különleges jutit kaptam! És természetesen kaptam egy új labdát is, aminek nagyon-nagyon örültem!
Üdv.
Málna
(2016-02-19)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést!
Íme a két ma készült fénykép a szülinaposról, ami szülinapi birkózás keretén belül készült.
Isten éltesse Édes Luna lánykánkat!
Üdv a vizsla túra csapatának!
Luna
(2016-02-19)
Szép napot!
A reggeli fegyelmezett várakozás képe... Bal szélső Peru, fekete Kormi, középső vizsla Molly :)
(2016-02-16)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönöm megemlékezéseteket, gazdám sem feledkezett meg rólam, kutyafalkával, kirándulással ünnepeltük meg a szülinapomat.
Magamról annyit, férfivá értem, bizony ősz szőrök is megjelentek már az arcomon. A képen amit küldök 6 hónapos SOMA fiammal láthattok, aki igazi kerge vizsla.
Mégegyszer köszönöm.
Üdvözlettel:
ZÉNÓ
(2016-02-08)
Sziasztok,
Ma 3 éves, és ez szinte egybe esik azzal a nappal, amikor elhoztam őt a Vizslamentőktől (az a nap 2014.01.31.-e volt). Az ő élete így tulajdonképpen 2 éve kezdődött el igazán, úgyhogy ebben az 1 hétben mindig dupla szülinapot tartunk.... Azt hiszem igazán jó élete van azóta :)
Ági és Füge
(2016-02-06)
Kedves Vizsla Túra Stábtagok!
Nagyon szépen köszönjük nektek az idei köszöntést is, mindig mosolyt csal az arcunkra! :)
Milka és családja
(2016-02-05)
Kedves Vizsla Túra!
Rody, nagyon szépen köszöni a jó kívánságokat és a köszöntést!!!!!
Már alig várjuk a következő túrát!!!
Rody
(2016-02-01)
Kedves Stáb! :)
Totál odavagyunk, hogy idén sem felejtettetek el Bennünket szőrös-nyálas-tesópajtással a szülcsinken! :)
Külön köszönet a legutóbbi Vizslatúráért, bár jól elvesztünk (ezt csak a gazdik gondolják) de nagyon élveztük!
Szóval teljesen be vagyunk táblázva az idén is a nagy napunkon, mert hiszen attól, hogy az ember kutyája öregszik, még ugyanúgy fel kell ásnia a kertet (de csak szigorúan esős időben), szét kell rágnia a kerítést és meg kell ennie a vakolatot a ház faláról, hogy öregbítse vizsloid származását! Nem eshet folt a kutyabecsületen!!!
Legyetek jók és tartsatok vizslát, mi mentünk a szomszédba nyulászni!
Lefety!!!!
L&L
(2016-02-01)
Kedves Vizslatúrás barátok!
Köszönöm a köszöntést! Messze sodort az élet vagy inkább a családom... Elköltöztünk 2000 km-re Tőletek, így nem tudunk bandázni... De jól éreztük magunkat, talán nyáron, mikor hazalátogatunk összejöhetünk! Mellékelek 2 fotót, egyiken a tortámmal, másikon a születésnapomra kapott malacfüllel vagyok!
Baráti pacsi és puszi minden 4 lábú és 2 lábú barátnak!
Üdv:
Kopi
(2016-01-30)
Kedves Vizslatúra!
Sári nevében nagyon köszönjük a köszöntést!
Sári vizsla és Gabi
(2016-01-28)
Sziasztok Vizslák és majdnem Vizslák!
Szuper nap volt a mai, gazdi azt mondta ez az én napom... Nem is értem hisz mind az én napom, teszek róla ?
De ha lúd legyen kövér, ő mondta...
Úgy volt, hogy megyünk egy nagyot sétálni, na ebből iszap birkózás lett, nem maradt rajtam egy fehér folt se, álcáztam magam ????
Ezután otthon birkóztam anyával, nehogy már egyszerűen megússza azt a fürdetést, gyakoroljon a kozmetikában ne rajtam! Szegény tesó sem úszta meg, vagyis jót harcolt anyával öröm volt nézni ( na anya is úszott)....
És egyszer csak hozták gazdiék, nagyon finom illata volt, nagy tálcán volt, de nagyon hamar elfogyott és nem adtak többet, azt mondták torta, mondtam holnap is kérek. Szerintem kapok is, mert én olyan jó kiskutya vagyok, hisz tudjátok! Ismertek! Ugye kapok!
Ti is hoztok a következő túrára Király réten ott leszek várlak benneteket?!
Pacsi skacok!
Puppy az "Amerikai Vizsla"
(2016-01-27)
Kedves Vizslatúrások!
Domi 8. Szülinapja :)
Üdv:
Domi és Edit
(2016-01-23)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat!
Betöltöttem a 15. évemet, kicsit vaksi vagyok, a látásomat sem irigyelné meg egy sas, a mozgásom sem olyan, mint fénykoromban, de azért még lelkesen futok a labda után, nem rég valaki kölyöknek gondolt. Persze, mert második gyerek koromat élem, néha csetlek-botlok.
A képen láthatjátok: vidám család vagyunk :)
Köszi a figyelmességeteket.
puszi, Golyó és T. Mari
(2016-01-20)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon köszönöm a szülinapi jókívánságokat és a tegnapi elő szülinapi túrát, ahol barátságot köthettem a stábtag Batyuval:)
Üdvözlettel:
Vizsu
(2016-01-18)
Kedves Vizslatúra!
Köszönjük szépen a születésnapi jókívánságokat!
Vili és családja
(2016-01-18)
Kedves szervezők !
Köszönjük hogy veletek ünnepelhettük Blake születésnapját!
Blake es Ildikó
(2016-01-17)
Kedves Vizslatúra Csapat!
Köszönjük szépen a gratulációt.
Üdvözlettel:
Troy és Judit
(2016-01-14)
Kedves Vizsla Túra Csapat!
Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést, kedves tőletek, hogy gondoltatok rám! Valamint külön köszönöm, hogy a segítségetekkel én és gazdi sok új barátra találtunk! Remélem, még nagyon sok vidám túrát tölthetünk veletek!
Fruzsó és Mónika
(2016-01-14)
Sziasztok!!
Nagyon köszönjük! Livi ilyenkor nem csak a szülinapját hanem gazdisodásának első évfordulóját is ünnepli! :)
Nagyon szeretnénk részt venni mihamarabb egy újabb túrán,csak sajnos hétvégén is van hogy dolgozunk így nehezebb.
Olívía kutyus
(2016-01-01)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük!A szülinapos a szilvesztert egy csendes vidéki panzióban töltötte erdei sétákkal,infrafűtéses szobában,de természetesen ma is folytatódik a kényezetése finom falatokkal,ha hazajön.
Üdvözlettel:
Hajni
Frida és Hajni gazdi
(2016-01-01)
Kedves Turások,
Köszönjük a köszöntést. Azóta bővült a falka Hunorral, aki szintén 1-én születet :) Micsoda véletlen! :) Ő a Magyar Vizsla SOS védence volt :) Dórika kitűnő egészségnek örvend és idén majd ha nem lesz már hideg megyünk mind Túrázni veletek.
BÚÉK nektek!
Moni, Dórika, Hunor
(2016-01-01)
Kedves Vizslaturások!
Köszönjük szépen a megemlékezést. Az idő vasfoga nem látszik meg rajtam ???? Ahogy a többiektől (Norma, Bogi) tanultam, segítem anyát többi kutya gyógyításában, rehabilitációjában. Most is van 2 társam a Futrinka Egyesülettől. Így hálálom meg, hogy találtak nekem családot.
Küldök egy közös képet, melyen látszik sanyarú sorsunk.
Boldog új évet minden társamnak és családjának.
Pacsi Tódi
(2016-01-01)
Farkcsóválós szép napot!
Ma van az én napom, 5 éves lettem, büszke is vagyok erre.
5 év nem nagy idő, de izgalmakban bővelkedő.....
Volt sok-sok vizsla túra, marakodtam, hangoskodtam, benőtt fejem lágya, már nem én vagyok a balhék királya....
Nyugalomban telnek a weekendek, muszály viselkednem mióta tesós lettem, Puppy a balhét nem tűri, anya örül neki, a kis csaj meg uralkodik. Nagy haverom Momó, Zeusz, Mazsola is falkatagom!
Hódolatokat fogadom!
Legyen bejgli szagú szép napotok!
Ui.
Tortás képet este küldök, anya dolgozik, muszáj megvárni, hisz Ő készíti
később...
Nem tudom min szüttyögött ennyit, de sajnos nem tartott sokáig... Finom volt csirkemályasrizseskutyakekszesmajkrémes... Elfogyott.... Hamar..... Nagyon hamar....
Batyu
(2015-12-28)
Nagyon szépen köszönjük :)
Kelly nehezményezi, hogy már ötödik hete nem sütött ki a nap.
Pedig a szülinapjára illenék :)
Ezért aztán egy nyári fotóval szeretné megköszönni a kedvességeteket :)
(2015-12-26)
Köszönjük a születésnapi köszöntést!
Szeretjük a veletek való túrákat amik jó hangulatba és jó emberek közt telnek.
Andi és Gina a szőröslány.
(2015-12-24)
Kedves Vizslatúra!
Köszönjük a köszöntést. Vilma nagyon boldog most kapott egy röfögős malacot, egész nap azzal játszik. Csatolva küldök pár képet.
Üdvözlettel:
Vilma gazdái
(2015-12-12)
Kedves Vizslások (Ebek és Emberek)!
Köszönöm a jókívánságokat, kaptam mindenfélét, de legjobban az a tortának nevezett "cucc" izgatott. Igazából valami tonhalas, virslis, baconos, tojásos illata van... Csak az a két világító "micsoda" meg ne pörkölje a csajszbajszimat!!!
Nyalok Mindenkit
Bonyi
(2015-12-10)
Köszönjük szépen a köszöntést!
Köszönjük a Mikulásnapi túrát is nagyon jó volt, elfáradtunk illetve én (Dráma) nem, csak a gazdi és barátnője, de azért alig várjuk a januári első túrát.
Köszönjük még egyszer a jókívánságokat.
Vizslapuszi
Dráma és kis családja
(2015-12-09)
Sóstói-Vadász Cserkelő Matróz ma 1 éves és az elmúlt egy évben bearanyozta gazdája, Benedek életét. Most egyszerre kamaszok...
Matróz & Benedek
(2015-12-04)
Mivel nem mertünk ellentmondani, megünnepeltük Zsazsa szülinapját óóriáás virslivel és Medve sajttal. :-)
Mellékelten küldöm a képeket, nem tartott sokáig az ünnepi finomság :-D
Köszönjük a jókívánságokat.
Naaagy Zsazsa puszi mindenkinek
(2015-12-01)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Köszönöm a megemlékezést. Sajnálom, hogy én nem tudok veletek túrázni a nagy távolság miatt. De a gazdival gyakran megyünk a Keleti főcsatorna partjára, nagyokat kirándulni. Kell, hogy formában tartsam a vadkacsák, a vadlibák, a fácánok a nyuszik és néha a őzikék éberségét Egy ilyen kirándulásról küldök nektek két képet. Nektek is sok-sok boldog túrázós, gazdis évet kívánok.
Nimi
(2015-11-30)
Nagyon köszönjük a köszöntést!
Guszti kutyus és Bodnár Ági
(2015-11-23)
Kedves Tura ! Nagyon köszönjük a megemlékezést Mogyoró nevében is !
Ilyen volt .... és ilyen lett .....
Mogyoró és családja
(2015-11-17)
Kántor nagyon köszöni a köszöntést! :)
Kántor és Anita
(2015-11-15)
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat, a gazdimék mindent fognak pótolni, jelenleg még igazi "felnőttes" képet nem tudtak készíteni rólam, mert hozom a formámat (elvégre vizsla vagyok) :) és elhülyéskedem a fotózást. Remélem vasárnap lesz Túra és talizhatok a többiekkel.
Ui: Mellesleg fácánt láttam már, de még én ugrottam nagyobbat :)
Dorka
(2015-11-10)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon köszönjük hogy gondoltatok ránk.
Küldök két képet a szülinapos Almáról. :)
Szép napot kívánok Nektek!
Keller Dani
(2015-11-03)
Sziasztok!
Köszönjük a köszöntést. Barnika a világ legaranyosabb-legokosabb 7 éves plüss vizslája! :) Természetesen nem vagyok kicsit sem elfogult, ahogy szerintem egy rendes vizslatulajdonoshoz illik! ;) :)
Ági
(2015-11-01)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést!
Darálthúsos-májas pitét kapott idén Nádja, amit imádott- szerencsére nincs olyan étel, amit ne imádna :) Ezenkívül egy szupi kutyafekhelyet és világító nyakörvet is kapott.
Mégegyszer köszönjük a kedves gesztust,
Szép napot Nektek!
Üdv.
Nádja vizsla és Zsuzsi gazdi
(2015-10-28)
Kedves Szervezők !
Mangó kutyus nagyon köszöni a köszöntést , ennek örömére be is vágott egy gyros tálat.
Üdvözlettel :
Mangó és Gazdái
(2015-10-26)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést, nagyon jól esett, hogy ezen a jeles napon még találkozni is fogok veletek! :) Nagyon köszönöm eddigi fáradhatatlan munkátokat, és remélem, hogy a 10-en, 20-on? szülinapomat is veletek ünnepelhetem. Ugyan akkor már rogyadozva, de mindenképpen tagja szeretnék maradni ennek a tökéletes csapatnak! :)
Prézli :)
(2015-10-15)
Kedves Vizsla Túra stáb és kutyusok!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat! Rendkívülien jól esett!
Ölelünk Benneteket! ????
Suey, Csenge és Gergő
(2015-10-12)
Nagyon köszönjük!!! Aranyosak vagytok. Szép napot nektek.
Edward
(2015-10-11)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést. Mindent megteszünk hogy boldog élete legyen velünk.
Üdvözlettel:
Szofi és családja.
(2015-10-10)
Kedves Vizsla túrások!
Köszönjük a figyelmességet. hogy idén is gondoltatok Brúnóra!:)
Igazán jól esett!
További szép napot Nektek!:)
Brúnó
(2015-10-08)
Kedves Túra csapat!
Nagyon nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat! Nagyon jólesett, még ha későn olvastam is el.
Jövünk túrázni, a gazdit pórázra teszem és viszem.
Szeretettel:
Sunny kutyus :)
(2015-10-05)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Bátor nevében is köszönjük a köszöntést és a jó kívánságokat.
Bátor és családja
(2015-09-08)
Kedves Stábtagok és stábkutyák!
Nagyon köszönöm a köszöntést!:)
Reggel még nem is sejtettem mi vár rám, mert gazdi csak elment megint dolgozni.
Viszont itt hagyta nekem nagymamit és a tesóját hogy kényeztessenek míg hazajön.
Este "dunázni" mentünk, nagy séta, labdázás a mezőn, különböző falatokkal megspékelve.
Aztán hazaértünk és megkaptam a csudifinom tortám, Ha jól emlékszem kb. 10-15 mp-ig tarthatott, mert úgy befaltam hogy öröm volt nézni.:)
Már 2. éve boldogítom gazdit, szétszedtem neki mindent már (cipős szekrényt, ajtófélfát, élvédőt,kedvenc ruhákat,mosógépet..mármint az összes kiálló csövet..hehe ) h. tudja nem szeretem ha elmegy otthonról, főleg dolgozni:)
De mostanában mintha értene, mert egyre többet van otthon, állítólag lesz egy új kis tesóm is.
Igazából egyet már kaptam tavaly egy labrador formájában, aki úgy szeret hogy néha ezt szépen ki is használom :)
Most állítólag gazdiformájú tesóm lesz, kíváncsi vagyok, remélem sokat járja majd velem az erdőt, mezőt!
Mellékelek egy két képet hogy mostanra milyen jóvágású srác lettem.;)
Pacsi és üdv
Vadász
(2015-08-25)
Bobó nevében nagyon köszönjük a szülinapi jókívánságokat. Az első gyertyáját már elfújta.
Köszönjük szépen.
Bobó és Tímea
(2015-08-25)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon köszönjük, hogy ismét gondoltatok Mázlira. Igaz, most ritkábban járunk Veletek kirándulni, de folyamatosan nyomon követjük a tevékenységeteket. Mázli mostanság sokat sportol (agility, obedience)l, így a túrák kevésbé férnek bele az életünkbe. De nem maradtunk el örökre, egy-egy túrán továbbra is részt fogunk venni, mert szuper amit csináltok.
Üdv minden stábtagnak:
Balassa Kati és Mázli
(2015-08-17)
Kedves Barátaim!
Köszönöm szépen jókívánságaitokat!
Szerintem Gazdiék ma még jobban kényeztetnek mint máskor, elvégre ÉN vagyok az ünnepelt!
Üdvözlettel:
Némo és Gazdái
(2015-08-12)
Kedves Stábtagok és Stábkutyák !
A szülinapi köszöntéseteket nagyon köszönöm.
Képzeljétek, hogy a gazdim sütött nekem egy szív alakú tortát sok-sok finomsággal, amiről tudja, hogy szeretem.
Az illata annyira ínycsiklandozó volt, hogy amíg a gazdim félre nézett, hogy előkészítse a fényképezőjét, én nem bírtam megállni és a szívecske csücskét kicsit megrágcsáltam. Persze nem haragudott érte. Valamit énekeltek is , az ünneplésemre egybegyűltek, amiről nem pontosan tudom, hogy mit, aztán össze vissza ölelgettek, én meg közben csak a tortát lestem, hogy mikor kezdhetem már falni. Amikor megkaptam, örömömben körbe táncoltam, el sem hittem, hogy ez mind az enyém.
Tudjátok a gazdim nagyon odafigyel arra, hogy ?öreg? napjaimra is megmaradjon a jó kis alakom, hogy ne hájasodjak el, mozgékony maradjak. A torta bevallom kicsit kifogott rajtam, egy keveset belőle későbbre halasztottam.
Még egyszer köszi mindenkinek, aki gondolt rám.
Nagyon szeretnék még sokáig a gazdimmal maradni és hozzábújni, amikor nézi a TV-t.
Üdvözlettel
Rozi kutyus
(2015-07-21)
Kedves Vizsla Túra stábtagok!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi megemlékezést.
Az ünnepi vacsora nyúlpecsenye lesz, hiszen megérdemli Panka a finom falatokat :)
A fácán felhajtós kirándulások jövő héten esedékesek amikor a Börzsönyben töltjük a szabadságot.
Minden kétlábú és négylábú barátunknak szép napot kívánunk!
Panka vizsla és a gazdik (Emese és Péter)
(2015-07-14)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést! :)
Pancsolós, vadkacsaszagú kirándulással és finom falatokkal ünnepeltünk! :)
Böbi kutyus és Andi gazdi
(2015-07-06)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést, a reggeli (még viszonylag hűvösben történő) séta után mutatta meg a Gazdi. A lány gazdim teljesen meghatódott amikor meglátta a fotómat a szülinaposok között.
Pacsi és üdvözlet mindenkinek:
Batyu-Spityu-Axi
(2015-07-05)
Kedves Vizsla Túra!
Nati nagyon szépen köszöni a szülinapi köszöntést.
További sok szép túrát kívánok nektek és magunknak :)
Nati és Petra
(2015-06-18)
Gazdi 1. szülinapomon sok-sok finomsággal, tortával készült már reggel óta és estére új játékot és mukit is kapok, mert már elárulta :-) Most épp egy nagy füstölt fülecskét rágcsálok :-)
Az igazi meglepetésem azonban még folyamatban van! Ha minden jól megy a hónap végén kapok egy igazi barátnőt, játszótársat! ...de erről úgyis értesültök, mert akkortól már Ő is vizslatúrás lesz! :-)
Gazdi az adataimat is mindig figyelemmel kíséri, utoljára a golyóim eltávolítását módosította :-)
Üdvözlettel:
Pogi
(2015-06-10)
Nagyon szépen köszönjük Lalika nevében is!Pénteken jön egy gazdijelölt,reméljük,ő lesz az igazi.:)
Energikus egy eb,így egyelőre nem sikerült róla használható kép,de a hétvégén volt nálunk egy fotós.Ha megkaptuk a portréképét,feltöltjük.;)
További szép napot!
Üdvözlettel:
Lali
(2015-06-09)
Kedves Vizsla Túrások,
Sissy kutya nagyon szépen köszöni a köszöntést - csak most tud "diktálni" mert nagyon sok fácánszagú kiránduláson és "pacsálós" programon volt :)
Köszönjük szépen még egyszer:
Sissy kutya és Családja
(2015-06-09)
Sziasztok!
Köszönjük a köszöntést, hasonló jókat kívánunk Nektek is!
Üdvözlettel:
Vera, Carlos és Nándi
(2015-06-09)
Kedves Stáb és Stábkutyák!
Köszönöm a születésnapi jókívánságokat.Sikerült az itthoni ünneplést 3 napossá tenni és füstölt csülök ill.pulykanyak desszerttel kiegészíteni.Holnap pedig: Gyömrő! Már alig várom!
Szeretettel: Vau, vau Lizi
(2015-05-30)
Kedves Vizsla Túra stábja!
Nagyon szépen köszönjük gazdival együtt a jó kívánságokat!
Kellemes hétvégét kívánok!
Mex és gazdija :)
(2015-05-16)
Kedves Vizslatura stáb!
Zénó vizslank nevében köszönjük szépen a szülinapi köszöntést!
Üdvözlettel:
Zénó vizsla és kétlabu csaladtagjai: Ákos, Szilárd, Vince és Vera
(2015-05-14)
Kedves Vizsi barátaink!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést,örülünk hogy idén
sem lettünk elfeledve!
Tatáról: Frakk és "családja"
Csizmadia László valamint Frakk.
(2015-05-12)
Kedves Vizsla túra stábja és kutyusaik!
Köszönön szépen a szülinapi köszöntést ,neveletlen gazdám el is feledkezett e nemes napról, ezért egy darabig nem fekszem mellé a kanapéra !!!
Pacsi Mindenkinek!!!!!!!
Basildon
(2015-04-28)
Kedves Vizsla túra team!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést! Igazán jól esik, hogy gondoltatok rám!
Üdv.
Panna kutyus, Ani & Geri gazdik
(2015-04-22)
Nagyon szépen köszönjük jókívánságaitokat, remélem sokat túrázhatunk még veletek, ami mindig remek szórakozás.
Udvözlettel: Vakkancs és Zsofi
(2015-04-19)
Kedves Stábtagok!
Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntést! A nagy Húsvéti
készülődésben majdnem megfeledkeztünk róla. Köszöntéseteknek
hála, bőséges szülinapi "sonkás-tortát" varázsoltunk az
ünnepeltnek.
Még egyszer köszönjük, hogy gondoltatok rá!
A következő személyes találkozásig üdvözlettel:
Vesta és Gazdája (H. Hedvig)
(2015-04-07)
Nagyon köszönjük a jókívánságokat. Mázli kutya 10 napja már kapott egy ajándékot egy kistesó formájában. Ma pedig megkapja a "szokásos" szülinapi sültcsirkét.
Üdv
A gazdi
(2015-04-04)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönjük szépen a szülinapi jókívánságokat.
Szofi, és családja
(2015-04-03)
Köszönjük a felköszöntést, aranyosak vagytok!!!
Lidi
(2015-03-30)
Szia!
Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat!
De sajnos a marhahústortámból nem tudtam küldeni,
mert hirtelen felindulásból mind megettem!
Minden jót és szépet kívánok nektek!
Vaúúúúúú
Bukfenc
(2015-03-01)
Megtisztelő figyelmességük, jelentjük Bársony egy szép vizslatortával ünnepelte 2. életévét :) - csatolok pár képet ill. vizslatúrán készült képeket..
Zsömle
(2015-02-18)
Kedves vizsla túra stáb!
Nagyon köszönöm a megemlékezést :)
Huba vizsla
(2015-02-06)
Kedves két - és négylábú Vizslatúra Stábtagok!
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, minden évben örömet szereztek vele!
Cserébe küldünk mi is egy szülinapi tortás fotót! :)
Milka és családja
(2015-02-05)
Kedves Vizslatúra stáb!
Egész nap csak csaholtunk az ikremmel örömünkben a leveletek láttán!
Hálásan köszönjük ezeket a szipi-szuper köszöntő üzeneteket, de már mennünk is kell mert álhisztivel zsaroljuk a gazdit percenként, hogy ma negyedjére is elvigyen bennünket vágtázni. :)
Hálából csatoljuk csodás 1 éves testünket nektek mustrára... XD
Nyali-fali Mindenkinek!!!!!
Léda és Liza
(2015-02-01)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Nagyon szépen köszönöm a kedves megemlékezést. Jól esett, hogy a gazdáimon kívül másnak is eszébe jutott ez a nevezetes nap, vagyis a szülinapom. Képzeljétek egy nagy pizzát kaptam ajándékba, rajta mindenféle finomságokkal. Na persze nem haboztam, nekiláttam azonnal, s rekord idő alatt megettem. Ez egyébként nekem a szürke hétköznapokon sem okoz gondot. Mindent nagyon gyorsan megeszek. Küldök nektek egy fényképet is a szülinapi pizzámról. Még egyszer köszönöm Nektek a jókívánságokat.
Szeretettel üdvözöl mindenkit Tóbiás és gazdája Tamás
(2014-12-07)
Nagyon aranyosak vagytok! :)
Köszönöm, hogy gondoltatok rám.
Sajnos idén nem volt a családomnak lehetősége, hogy elvigyen azokra a szép helyekre ahol túráztatok. Gazdi mindig csak sóhajtozott a túrafotókat nézegetve.
De azért a környéken is sok csavargásban volt részem. Gazdi lesi a közelben lévő programokat és visz, ahova lehet. :)
Nyáron, tanultuk a fácán vadászat alapjait, a mezei keresést. Na! Azt nagyon élveztem! Örömtáncot jártam minden alkalommal, mikor láttam, hogy csak(!) rám rakja a nyakörvet és csak(!) velem indul a sétára! :)
Most ezek a programok is ritkultak kicsit, de majdcsak rászánja magát, hogy újra foglalkozzon velem. Hiszen okos vagyok és figyelek ám rá! :)
Most egy kicsit megfáztam, köhögtem ( vagy engem is elért a kennelköhögés) de kapom a fííncsi húslevest, husival! Hát már ezért megéri kicsit krákogni. :)
Még egyszer köszi!
Vizslanyalintásos üdvözlettel!
Alkony és családja! :)
(2014-11-22)
Kedves Vizsla túra stáb!
Köszönöm a köszöntést, a gazdijaim (akarom mondani a személyzetem :) ) igyekeztek széppé tenni a szülinapom. A hétvége a kedvenc időtöltésemmel telt, vadászattal, hétfőn pedig a 2. szülinapom sok-sok puszival, simivel, jutifalattal :) Totál odáig vannak értem, azt szokták mondani hogy gyönyörű vagyok, meg macsó.
Pacsi:
Bendegúz
(2014-11-10)
Kedves Vizslatúra 2-és 4 lábú Stábtagok!
Nagyon Szépen köszi a Szülinapi köszöntést!
Kaptam sok finomságot,nagyot kirándultunk, szuper volt.
Gazdim feltölt egy képet rólam a tortámmal(almás-diós-túrótorta...nyámi! )
Mindenkit puszilok, sziasztok: :)
NÁDJA
(2014-10-20)
Kedves Vizsla Túrások barátok!
Brúnó kutyusom nevében is köszönjük figyelmességeteket, hogy az idén is gondoltatok rá a születésnapján!
További vidám napot kívánunk!
Bruno és gazdája Tündi
(2014-10-09)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon köszönöm a köszöntést, sajnos a mai túrán már nem tudtam résztvenni, mert a gazdi azt mondta, hogy egy kicsit dolgoznia kell azért, hogy mi VIZSLÁK mindig sokat, és finomat együnk! :)
Szerencsére a szülinapomat veletek tudtam ünnepelni, legalábbis az elejét :) a többit meg otthon, de ez a gazdinak nagyon sokba fog kerülni :)
Amikor csak lehet, Vizsla Túrára fogok járni :)
Köszönettel:
Prézli
(2014-10-05)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést! :)
Beni
(2014-08-28)
Sziasztok Kedves Drága Stáb társaim és Stáb kutyik
Nagyon szépen köszöni Mirzácska a köszöntést.
A szülinapi tortáját már elfogyasztotta.
Most összebújva visszaaludtak Lego-Lunával.
Vizslapuszi mindenkinek
B.Mónika, valamint az ünnepelt Mirza és persze Lego-Luna
(2014-08-20)
Sziasztok!
Szeretném megköszönni Nektek, hogy gondoltatok Mázlira ezen a nemes napon!!! Nagyon szép gesztus Tőletek!
Igyekszünk minél több túrán megjelenni, mert úgy érzem mindkettőnknek nagyon jót tesznek az együtt töltött órák.
Az alábbiakban megpróbálom közvetíteni Mázli gondolatait:
"Valami van ma a levegőben, mert mindenki olyan fura körülöttem? Úgy kezdődött, hogy kaptam egy mailt a Vizslatúra stábjától, melyben boldog szülinapot kívánnak NEKEM! Momentán fogalmam sincs ez mit jelent, de valami jó dolog, kivételes alkalom lehet, mivel mindenki gügyög hozzám és próbálnak a kedvemben járni. Még ajándékot is kaptam?pedig már kezdek hozzászokni, hogy a jutalmat mindig elvárás előzi meg. Erre most meg jól összezavarnak, de nem tiltakozom, végül is nekem csak jó. Amúgy is elég problémát jelent megérteni őket. A gazdi már egy jó ideje próbálkozik megtalálni velem a közös hangot, de néha még mindig azt érzem, nem érti, mit miért csinálok?? Viszont kitartó, ezt becsülöm benne! Még az elején úgy döntött, hogy főnök lesz és most ezen dolgozik, én meg hagyom, had próbálkozzon?"
Üdvözlettel:
Kati és Mázli
(2014-08-17)
Kedves Vizslás Barátaim!
Köszönöm, hogy idén is megköszöntöttetek!!!
A mai nap is sikerült fácánokat szaglásznom :-)
Gazdiék már készülnek valamire, érzem a finom illatokat...
Üdv:
Némo
(2014-08-12)
Kedves Barátaink,
nagyin szépen köszönjük a köszöntést!
Berci és György
(2014-08-11)
Kedves Vizslatúrások!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést, jól esett a megemlékezés! Apacsnak is tolmácsoltam!
Igazi túrázós, fácános, őzes, erdőjárós nyaralással ünnepeltünk!
Egyben fogadott nagybácsivá is előlépett Apacs, ugyanis találtunk egy keverék kiskutyát. Nem hagytuk magára, hazavittük, ellátjuk, nevelgetjük, de néhány héten belül szerető gazdit szeretnénk neki találni.
Köszönjük még egyszer és találkozunk a túrák alkalmával!
Üdvözlettel:
Apacs vizsla és Andrea, Tamás gazdik
(2014-08-04)
Kedves Vizslatúrás két- és négylábúak!
Köszönöm a születésnapi köszöntést, szinte meghatódtunk!
Ti vagytok az elsők, akik felköszöntöttek! A gazdimmal az állatorvosnál kezdük a napot, és szurit adtak (állítólag nem fogok megveszni - mondjuk, ha labdát látok, lehet, hogy rácáfolok - meg kombináltan védett leszek sok kutyabaj ellen) ! Mondhatom szép kis szülinapi ajándék! Remélem, készülnek más meglepetéssel is...
Minden jót Nektek, szép napot,
Bonny kutya és Borsódy Éva
(2014-08-01)
Kedves Vizsla Túra stáb,és stábkutyák!
Köszönjük szépen a születésnapi jókívánságokat Molly lányom nevében is. Remélem még sok-sok szülinapot tölthetünk együtt.
Üdvözlettel:
Anita & Molly
(2014-07-28)
Kedves Vizsla Túra stábja és pajtik!
Nagyon köszönöm, hogy ezen a napon gondoltatok rám. Úgy érzem, levettem Gazdit lábáról és nagy szimbiózisban élünk együtt, amit kívánok minden hozzám hasonló ebadtának.
Egy, igazi fácánszagú kirándulást hiányolok, ami Gazdi hanyagságának tudható be, de megnevelem és ígérem, egy következőre mi is megyünk.
Üdv és mancs Mindenkinek!
Zserbó és Gazdi!
(2014-07-27)
Kedves Vizsla Tura stábja és stábkutyái !
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi megemlékezést !! Egy kicsit meg is illetődtem, gazdáimról nem is beszélve !
Igen, 5 éves lettem, szerintem a legszebb férfikor.!:)) Próbálunk szülinapi képeket küldeni, de a gazdik kicsit bénák és még
segítségre van szükségük. Egyébként az ünnepi menü Gesztenye torta volt, talán nem véletlen!?(Darált sült csirkemell, mini virslikkel dekorálva).
Most még sok-sok simogatás vár rám.
Üdvözlettel:
Gesztenye és a gazdik
(2014-07-23)
Sziasztok!
Köszönjük a köszöntést. :)
Imádták az ebek az első túrájukat amin mindhárman voltak, de most a nagy meleg miatt egyedül a szülinapost vihetném, a két másik drágám nem bírja ezt az időt.
Ruby is üdvözöl mindenkit!
Ruby-Carla-Ronald-gazdi
(2014-07-21)
Köszönjük szépen :)
Mi is minden jót kívánunk az egész stábnak!
Szeretettel:
Panka kutyus és a gazdik (Emese és Péter)
(2014-07-14)
Köszönjük a kedves megemlékezést!!!!
Üdv:
Dorka
(2014-07-02)
Kedves Vizsla Túra !
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést ! :)
Üdv.:
Bertalan & Norbi
(2014-06-30)
Köszi nektek... Remélem minél hamarabb eljutunk a túrára :) Freddy Krueger avagy rémálom az Újvárosban :))))
U.i.: anyának segítek tanulni a vizsgájára... Hátha ő is diplomás lesz egyszer, mint én :)
Freddy
(2014-06-26)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük Olivér nevében is a köszöntést!
A 73. vizslatúrán találkozhattunk először, és annyira megtetszett nekünk, hogy 29-én Pátkán is ott leszünk :)
Kellemes napot nektek és még egyszer nagyon szépen köszönjük! Hamarosan találkozunk.
Olivér, Zsófi és Máté
(2014-06-19)
Sziasztok!
Köszönöm szépen a figyelmeztetést, és a köszöntést! Jól esik, hogy gondoltok rám :) Szóltam gazdinak, hogy rakjon fel képet, amit megoszthattok a facebookon!
Pacsi:
Manka
(2014-06-18)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést, igazán figyelmesek vagytok. A mai ünneplést megosztom Almakutyával, aki szintén ma született.
Szép napot nektek :)
Üdv,
Nati és a többiek
(2014-06-18)
Kedves Vizsla Túra csapat! J
Köszönjük szépen Morzsi nevében a kedves köszöntést!
Üdv,
Edina és Morzsi
(2014-06-16)
Kedves Vizsla Túra stáb, stábtagok, stábkutyák és (stáb)vizslák!
Nagyon szépen köszönjük figyelmes, kedves köszöntésetek!
Volt ma minden szép és jó, ajándék, ünnepi vacsi miegymás ....
Köszönettel:
Simon József, Erika és KALA
(2014-06-14)
Nagyon szépen köszöni Sissy kutya a köszöntést! :)
Nagy-nagy pacsi Nektek! :)
Ui.: Gazdi üzeni, h ez nagyon kedves volt Tőletek!!!!!!! :)
Sissy
(2014-06-08)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntőt, és már nagyon várom, hogy újra találkozhassak a Vizslatúrás barátaimmal. (A Gazdik legokosabb döntése volt, hogy tavaly szeptemberben először elvittek engem a Vizslatúrára, ahol ajándékot is kaptam, mint legfiatalabb. J)
Szeretettel:
Fürkész és képviseletében Erika
(2014-06-05)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Nagyon köszönjük Alíz nevében is a szülinapi jókívánságokat! Szomorúan de szép emlékekkel emlékezünk másik kutyusunkra Barkára, ő ma lenne 15 éves!
Lehet, hogy csak véletlen de Alíz pont azon a helyen feküdt ma délelőtt a fűben a napon ahova pótmamáját Barkát temettük.Máskor nem szokott soha ott feküdni a fűben.Neki is nagyon hiányzik.
Olívia
(2014-06-02)
Idén is nagyon köszönjük Nektek a szülinapi köszöntést. Jól sikerült a pénteki napunk. Közösen nagyon jó barátainkkal, Ágival és kutyusával, Kodival sétáltunk. Este pedig családi köszöntés és tortázás <3 Majd hatalmas alvás az új játékokkal :D
Lara
(2014-06-02)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Köszönöm a születésnapi köszöntést.Itthon rendben zajlott az ünneplés:vendégek,kirándulás, grill kolbász, pezsgő,új plüss bari-sipolós-,új lóba,IQ tesztkönyv kutyáknak stb.
Portrékép küldéshez gazdinak segítségre van szüksége......reméljük hamarosan sikerül.
Üdvözlettel:
Tiszatáji Vadász Ari azaz LIZI
(2014-06-02)
Kedves Vizslatúra!
Köszönjük szépen, hogy gondoltatok Döm-re!
Üdv:
Kati Zoli, Döm
(2014-06-02)
Köszönöm szépen :)
Shanti
(2014-06-01)
Kedves Vizsla Túra stábtagok és stábkutyák!
Zsömi nevében köszönjük szépen,hogy gondoltatok rá a szülinapján.
Amint lesz egy rövidebb túra,amit egy 2,5 éves gyerkőccel végig lehet sétálni,már ott is leszünk.
Nekem már nagyon hiányoznak a túrák. J
Köszönettel:
Pintérné Orsi, Pintér István, Pintér Abigél, Herba és Zsömi
(2014-05-20)
Kedves Vizslatúra-csapat!
Nagyon köszönjük tiszteletbeli Kupak névre hallgató vizslánk szülinapi köszöntését!
Bár a komfortos fekhelyéről nem akart kimozdulni, csillogó szemekkel hallgatta köszöntésetek, amit felolvastam neki. Természetesen az ünnepi vacsoránál már lemondott e komfortról! J
Üdvözlettel:
Hakkel Hedvig és Ildikó
(2014-05-16)
Kedves Vizslatúra stábtagok!
Zénó vizslánk nevében köszönjük szépen a szülinapi köszöntést! Sajnos egy ideje nem tudunk részt venni a túrákon a távolság, egy 2 éves és egy nem sokára érkező "kétlábú testvér" miatt, de nagyon reméljük, hogy hamarosan újra csatlakozhatunk Hozzátok. Addig is az internet segítségével követjük tevékenységeteket, és nosztalgiával gondolunk minden egyes eddigi közös kirándulásunkra.
Köszönettel,
Vidáné Dávid Vera, Vida Ákos, Vida Szilárd és Zénó vizsla
(2014-05-14)
Nagyon köszönöm!!!!!!
Napsi
(2014-05-09)
Kedves Vizsla Túra stáb és stáb kutyusok!
Nagyon köszönöm a köszöntést és a jókívánságokat!
Türelmetlenül várom a következő túrát, remélem el tudunk majd menni Veletek!
Üdv:
Suzy
(2014-05-07)
Köszönöm szépen a megemlékezést :)
Bogi
(2014-05-01)
Bogár nagyon szépen köszöni a köszöntést :-)
Mari
(2014-05-01)
Kedves Vizsla Túra stábtagok és stábkutyusok!
Nagyon köszönöm a szülinapi jókívánságaitokat, jó érzés, hogy gondoltok rám.
Képzeljétek, Pótgazdim is felköszöntött telefonon, akinek elmeséltem, hogy írtatok. Azt mondta, hogy megkönnyezte a szívhez szóló mondatokat... Én nem tudom ez mit jelent, de biztos jó. :)
Köszönöm még egyszer, a legközelebbi túrán találkozunk!
Füge-Dorka
(2014-05-01)
Kedves Stáb tagok (kétlábúak és négylábúak) !
Köszönöm szépen a köszöntést, hogy gondoltatok rám, igazán jól esik. (Mint ez a sör itt mellettem) :-DDDD
Cukorborsó
(2014-05-01)
Köszönjük szépen!!! :)
Üdv.:
Bolka és családja :)
(2014-04-30)
Kedves Vizslatúra stáb és stábkutyusok!
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntést!
A vasárnapi szülinapi partit azonban elhalasztottam, mert jelenésem volt a csévharaszti vizslatúrán ahol 16 km-en keresztül szedtem a tappancsaimat ,nekem ez is egy szép ajándék hiszen örömmel vettem, hogy ilyen hosszú távon rohangászhatok, ez igazán a kedvemre való volt és szívesen venném ha lenne még erre lehetőség a közeljövőben is !!!!!
Gazdimnak pedig vakkantottam,hogy pótolja a hiányzó adatokat és természetesen a fotómat is!!!!!!/Megtette,mert mindig azt csinálja amit én mondok!/
Pacsi Mindenkinek:
Ui.:fotó-Édes a pihenés egy hosszú túra után!
Basildon /Bazsi/
(2014-04-29)
Köszönjük szépen a kedves köszöntést! :-)
Frutti és Erika
(2014-04-29)
Nagyon kedves, hogy gondoltatok ránk! :)
Köszönjük!
Füge és Ági
(2014-04-25)
Köszönjük a köszöntést. Luca ma egy füstölt marhalábszár csonttal ünnepli szülinapját. Ez az egyik kedvenc csemegéje. :-)
Sanyi
(2014-04-24)
Nagyon szépen köszönöm a kedves köszöntést!
Igazán szép napom volt. Reggel anya valamilyen szokatlan énekkel ébresztett. A zsúromat délután a Normafán tartottuk, ahol sokat játszottunk és tortát is kaptam. Eddig nem tudtam, mi az a születésnap, de most már úgy gondolom, hogy egész jó dolog.
Csipke
(2014-04-23)
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi kívánságokat és kívánom minden árva kutyus társamnak ugyan ezen szép történeteket. Vizsla túra stábjának sok puszi, remek szülinapi bulim volt, 14-en jöttek el felköszönteni, a ti jókívánságaitokat is nagyon köszönöm
Mázli
(2014-04-13)
Kedves Stáb!
Nagyon szépen köszönjük,hogy gondoltatok az "öreglányra".Szerencsére nem látszik rajta a kor még( kivéve a fehér tappancsait),és ez nagyban köszönhető a túráknak is amiket veletek teszünk.Nagyon szereti ,és megfiatalodik tőle.
Még egyszer köszönet,és találkozunk Városlődön.
Puszi,és pacsi:
Cafat kutya gazdi: Nagy Éva,és pótgazdi: S.Anita
(2014-04-09)
Kedves Vizsla Túra stáb!
Köszönjük a jókívánságokat, meg is puszilgattuk a kis buci fejét és reggel el is vittem bogarászni a Fundoklia völgybe. Ma kivételesen napközben is kapott finomságokat, nem csak vacsorára, szerintem kifejezetten tudja, hogy ma ünnep van.
Szép napot Nektek!
Nem kizárt, hogy vasárnap találkozunk, szeretném az új állásomat egy vizslatúrával megünnepelni, szóval lehet szorítani nekem :-)
Üdv.
Ticz Ági és Zsömi
(2014-04-07)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönjük szépen a kedves köszöntést Kongó szülinapja alkalmából.
Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt újra találkozni az ismerősökkel.
Boldog Húsvétot kívánunk Nektek
Ági, István és Kongó
(2014-04-05)
Nagyon szépen köszönjük jókívánságukat!
Rex
(2014-04-04)
Kedves Stáb és kutyusai!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést,már itthon is felköszöntöttek,sok finom falatot és rengeteg szeretetet kaptam de persze ezekn nem csak a szülinapomon járnak ám! :) :)
Üdv:
Brúnó kutyus és a Gazdi
(2014-04-04)
Kedves Vizsla Túra Stáb és Stábkutyák!
Hogy Ti milyen aranyosak vagytok!
Köszönöm szépen a jókívánságokat.
Még sok-sok közös túrázást kívánok mindenkinek!
Puszi-pacsi:
u.i.: Küldök egy képet a tortámról.
Szofi
(2014-04-01)
Köszönjük a felköszöntés! Kedves tőletek!
További jó munkát és sok, sok sikeres Vizslatúrát kívánok Nektek!
Perényiné Ambrus Irén és Lidi vizsla!
(2014-03-31)
Kedves Vizsla Túra stábja!
Köszönjük a gratulációt, és valóban méltó módon, túrázva, játszva, finom falatokkal ünnepeljük a szülinapot!
Zizi és családja
(2014-03-15)
Nagyon szépen köszönjük.
Magor Zengő & Tímea
(2014-03-09)
Kedves Túra Stáb!
Köszöm a kedves megemlékezést 4. szülinapomról. A mai nap fényesen kezdődik (süt a nap, tavaszias idő) , túl vagyunk a reggeli szabad rohangáláson a Dunaparton, majd a gazdám megjutalmazott egy hatalmas bárányhusos csonttal. Erőm teljében vagyok ( gazdám szerint kissé kajlásan), szóval szép ez a kutyaélet úgy gondolom.
Remélem hamarosan látlak benneteket, meleg kuyaszivvel üdv.
Zénó
(2014-02-08)
Tisztelt Stáb!
Oliva nevében nagyon szépen köszönjük kedves köszöntéseket.
Oliva
(2014-01-29)
Sziasztok Kétlábú és négylábú stáb
Köszönöm a köszöntést, Gazdianyu felköszöntött, de azt
mondta, hogy már nem kaphatok olyan finomakat mint régen, de
szerintem a csirkemell filé is finom meg a rizs, meg
egyekutya jó az a táp is amit kapok és ehetem azt amit a
Tollár Mónikától kaptam karácsonyra meg a Vizsla Túra
szülinapján, (szárított csontot) nagyon finom. Most
Gazdianyu itthon van velem szülinapomon és összebújunk egész
nap, na meg persze Mirza tesóval. Olyan jó.
Vizslapuszit küldök nektek
ja köszöni a köszöntést és puszil Gazdianyu is titeket meg
Mirza tesó is
"Cukor" Fruzsi
(2014-01-29)
Köszönjük a köszöntőt.
Puszi
Dió, Seres család
(2014-01-28)
Kedves ViszlaTúr a stábtagok!
Nagyon szépen köszönjük a születésnapi jókívánságokat Dorka kutyusunk nevében is!
Szép hetet kívánok,
üdvözlettel:
Deákné Márti & Dorka
(2014-01-21)
Hogy Ti milyen kedvesek vagytok! Köszönöm a kedves szavakat. Mi itthon jól megünnepeltünk engem. Volt torta meg ajesz. Mindenkinek küldök egy ny?las vizslapuszit
Pacsi
Csipke
(2014-01-18)
Kedves VT Stáb, Stábkutyák és Vizslatúrások!
Köszönöm szépen a szülinapi köszöntőt, amit írtatok nekem. Gyorsan egy éves lettem, sokat tanultam, amint a képeken is láthatjátok. Volt minden: májkrém-torta, gyertya, hupi börzdéj. Vasárnap meg újra Túraaauuu!!! Már nagyon várjuk, végre újra kimozdulunk.
Pacsi:
Ui.: Itt kívánok boldog szülinapot az ikrecskémnek, Pankának!
Zeusz
(2014-01-15)
Kedves Túraszervezők!
Köszönöm szépen, hogy gondoltatok Rám! Megkaptam a kutyatortámat és a sok simit ma is begyűjtöttem! Gazdianyu megígérte, hogy márciustól vadászni is megtanulhatok! Szóval jó helyre kerültem minden kutyusnak ilyet kívánok.
Nektek sok jó szervezést mert csuda jól éreztem magam!
Üdv:
Gyömbér
(2014-01-10)
Kedves Vizsla Túrás stáb és tagok!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést! Nagyon várom már a következő túrás találkozót, már nem kell sokat alukáni, gazdi mindig ezt mondja!!!
Vaúúúúú :-)
Csipesz
(2014-01-02)
Vaaaaaaaaaauuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!
Köszi . bár most nem érek rá, mert éppen hanyatt-fekve döglöm a kanapén ,és eregetek sunyin ! a gazdi ezt utálja ,de eltűri .
holnap meg sok lesz a dolog, mert kirándulni megyünk ( remélem fürödhetek ) is ,mert remek móka összevizezni-összesározni a kiszolgáló személyzetem . lassan befagynak a tavak-folyók és nem lesz erre lehetőségem . na csá, horkolok tovább :)
Kira
(2013-12-28)
Kedves Túra társak!
Köszönöm szépen, bár szólhatnátok gazdinak, hogy legalább szülinapom reggelen, ha már megtisztelem és mellé bujok az ágyba ne maceráljon már!
Vagy ha mégis legalább a tortát hozná, vagy egy igazi nyulat ....
Azt mondja ez a plüss íze egy nyúl... Höö?
Ki kell ma vinnem ma sétálni és mutatni egyet, vannak hiányosságai, nem győzőm tanítani ....
Üdv nektek!
Batyu
(2013-12-28)
Kedves Vizslatura!
Gazdim és a magam nevében köszönjük szépen a szülinapi köszöntőt,nagyon jól esett.
Sajnos tegnap nagyon szomorú napunk volt mert öreg angol szetter barátomat el kellett altatni,azt mondta a doktor bácsi,hogy leállt a veséje......((((((((((((((( Így most csak 2 éves labrador kev.Szöszi barátnőmmel vigasztaljuk a mamit,én már reggel befüveztem a kertben és jól összehánytam az előszobát,hát annyira nem vidult föl tőle.)))))
Bár egészségileg jól vagyok,már nem vagyok az a serte-perte vizsluci mint korábban, szívesebben pihizek a melegben, de ígérem tavasszal megyünk túrázni.
Szeretetteljes vizslapuszi minden kedves 2 és 4 lábúnak
Luca és Gazdi
(2013-12-26)
Sziasztok!
Köszönjük a szülinapi jókívánságokat Astor nevében is!
Angi, Norbi és Astor
(2013-12-20)
Nagyon szépen köszönöm a köszöntőt. Rendszeresen elviszem a gazdit sétálni lehetőleg minden talalkozora. Gazdi felé jelzem, ne felejtsen ajándékot hozni nekem! /mostanában szeleburdi egy kicsit/
Még egyszer köszönöm.
Momo vizsla
(2013-12-20)
Kedves Stáb!
Nagyon szépen köszönöm a magam, gazdi mami és gazdi papi nevében a születésnapi jókívánságokat. Képzeljétek még tortám is lesz! Na nem csokiból, hanem pizzából, sok sok húsival a közepén. Na és persze nem maradhat el a gyertya és a tűzijáték sem. Igyekszünk mindent betartani, amit nekem kívántatok. Ígérem képet is töltök fel magamról. Még egyszer köszönöm a sok jót és üdvözlő vakkantásomat küldöm a stáb minden tagjának és kutyusának.
Vau-vau! Tóbiás
(2013-11-24)
Kedves Vizsla Túra stáb és kutyusok!
Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést, 1 éves nagyfiú (gazdi szerint igazi macsó) lettem. :) A szülinapom egy szuperjó vadászattal ünnepeltük, és pont aznapra esett a vizslanaptár fotózás, ahol szintén megmutattam milyen is egy igazi vadász vizsla. Hatalmas cupákot is kaptam, és gyertyám is volt, asszem elég jó dolog ez a szülinaposdi, szeretnék még sokat!
Vizslapacsi-vizslapuszi:
Szomolyai Bendegúz
(2013-11-10)
Fecske nevében nagyon szépen köszönjük a születésnapi köszöntést, jól esik, hogy gondoltatok rá!
Köszönettel:
Fecske, Kriszti, Dávid és Tóbiás
(2013-10-20)
Kedves vizsla stáb
Nagyon köszönöm a születésnapi köszöntés kedves szavait! Gazdimmal együtt nagyon örülök hogy jó egészségben értem meg ezt a napot . Remélem hamarosan találkozom veletek és a többi vizslával.
Üdv.
Keszi
(2013-10-08)
Kedves Vizsla túra stábtagok és kutyusok!
Nagyon szépen köszönöm a születésnapi jó kívánságokat! Igazán megható, hogy gondoltatok rám.
Nektek is minden jót kívánunk:
Merlo és a gazdik :)
(2013-10-04)
Sziasztok!
Nagyon kedves Tőletek,nagyon köszi a köszöntést!
Lili
(2013-10-01)
Kedves vizsla túra,
Utólag is köszönöm a szülinapi köszöntőt! Gazdáim szerveztek nekem bulit, kaptam tőlük hús tortát és sok-sok klassz játékot, csatoltam a képet! :) remélem hamarosan elvisznek fácán vadászatra is, már nagyon szeretném! Találkozunk a következő vizslatúrán!
Lucakutya
(2013-09-21)
Kedves Kutya-társak és Gazdik!
Ezúton szeretném megköszönni Nektek a kedves és megható köszöntést valamint a jókívánságokat, amellyel elhalmoztatok 10. születésnapom alkalmából!
Nagyon jólesett ősz fejemnek!
Szeretettel és barátsággal
Bodza (Csipkéskúti Sári)
(2013-09-06)
Kedves Túrások és Kutyusok!
Nagyon köszönöm, hogy nem felejtettétek el a születésnapom. Bízom abban, hogy még sok túrán vehetünk együtt részt.
Hajrá Vizsla!
Üdvözlettel:
Fickó
(2013-09-03)
Kedves Vizslatúra Stábja és stábkutyusai!
Huba nevében is köszönjünk. Nagyon meg lett ünnepelve a születésnapja. Különleges kutyás kaják, ivás, séta, új labda és ott alszom ahol akarok, minden megvolt ami egy vizslának öröm^^ (mondjuk szinte az összes mindennapos esemény, de hát a vizslák élete szerető családban már csak ilyen^^)
További szép estét:
Huba és gazdái.
(2013-09-01)
Kedves Vizsla Túrás Társak!
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést!
Csyli, az energiabomba vizslalány 2 éve lett a családunk tagja. Imád autózni ? ha nem a mi kocsiajtónk van nyitva, az se baj-, és mindig készen áll portyázásra a falkával. Szereti Bori vizslatesója barátfülét és feltétlenül be kell mutatkoznia minden 2 és 4lábúnak, akivel séta alatt találkozunk. Csyli kedvenc nyári tevékenysége a kertben a gyíkok felügyelete, "csípős szárnyasok" koordinálása, lepkék vadászata 2 m-es röpmagasságig. Lelkesen gyermekfelügyel 7hónapos Balázsunk körül.
Köszönjük a Noé Állatotthonnak valamint Tollár Mónikának és Nemes Dalmának, hogy anno segítették Csyli befogadását.
Csyli idei szülinapjára bográcsos birkapörkölt mellett főtt termetes méretű húsos csontot kapott, melyet egy nekifutásra el is pusztított.
Vizslapuszi Mindenkinek!
Tajthy Gabi
(2013-08-29)
Kedves Stáb tagok!
Nagyon szépen köszöni Hanna a köszöntést (no persze én is!). Külön öröm, hogy félvizsla létére is megemlékeztek róla, pedig mostanában elég ritkán veszünk részt a túrákon, ennek sajnos az én lábfájásom az oka, de azért remélhetőleg találkozunk még jó néhány kiránduláson.
Finom falatok az idén is meg voltak a fácánszag meg szerencsére igen gyakori, ma is volt madár riasztás rendesen!
Üdv.
T.Mari, Hanna és Bogár
(2013-08-29)
Kedves Vizslatúra!
Áfonya nagyon köszöni a köszöntést,nagyon örült neki!
Üdvözlettel...:
Áfonya és Márta
(2013-08-26)
Kedves Vizsla Túra stábja és stábkutyái!
Nagyon köszönöm a kedves köszöntést :)
Vizsla túrára remélem a közel jövőben eljutok, már gazdimmal együtt izgulunk, hogy hogyan fogadnak majd a többiek.
A fényképemet gazdim a jövő héten feltölti a honlapra.
A szülinapom árnyoldalának egy részén is túl vagyok már (veszettség elleni oltás) a következő majd 2 hét múlva lesz (többi betegség ellen).
Üdvözlettel:
Dáma
(2013-08-23)
Sziasztok
Köszöni Mirza a köszöntést, vizslapuszit küld nektek.
És még remélem sokáig élvezheti a stábtagságot.
Vizslamancsos üdvözlettel
Mirza és gazdianyu (Móni)
(2013-08-20)
Sziasztok Kedves Köszöntők!
Köszönjük szépen a figyelmességeteket !
Üdv:
Némo és családja
(2013-08-12)
Kedves Stáb Tagok és Vizslatársak! Köszönöm a kedves köszöntést!
Nektek is minden jót!
Berta :)
(2013-08-07)
Sziasztok!
Hát ez igazán kedves tőletek! Nagyon szépen köszönjük a köszöntést, meg is ünnepeltük egy kolbászos, túrós rizses töltelékkel töltött teljes kiőrlésű lisztből sütött tortával, gyertyával.
Apacs igen boldog volt, csak a két gyertyát nem tudta elfújni.... :))
Apacs és Andi
(2013-08-05)
Nagyon köszönjük a felköszöntést!!!
üdvözlettel
Searchy és Helga
(2013-08-01)
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést:)
Üdvözlettel:
Bea és Brúnó
(2013-07-23)
Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést ! Nagyon kedves gesztus.
Zara kutyu és szerető családja
(2013-07-19)
Nagyon szépen köszönjük a születésnapi megemlékezést :)
Most jöttünk meg a nyaralásból, ott ünnepeltünk, igazi jó bakonyi túrázós nyaralás volt, a legszebb szülinapi ajándék :)
Üdvözöljük a vizslatúra kétlábú és négylábú tagjait!
Panka kutyus és a gazdik
(2013-07-19)
Köszönjük szépen a jókivánságokat
Nelli kutyus és családja
(2013-07-01)
Köszi köszi!
Mellékelem a boldog szülinap záróakkordjáról a bizonyítékot :)
Pusz
Bundi
(2013-06-25)
Kedves Stáb!
Köszönöm szépen a köszöntést, igen jó napom van, már sok ajándékot kaptam, és fürödtem is a kisgazdim felfujható medencéjében,mondjuk ennek nem örültek annyira a gazdik :),de azért viccesnek találták:))! Meg egy szülinapos kutyának majdnem mindent szabad :)!
A gazdinak mondtam, hogy frissítse az adataimat, meg is tette!
Köszi mégegyszer, és szép napot Nektek!
Üdv,
Ropi kutya es a gazdik
(2013-06-18)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést, Alma ma lett 12 éves és szerencsére nagyon jó bőrben van:)
Kap ma este egy vicces csontot bcsomagolva és persze reggel megköszöntöttük.
A legeslegelső vizsaltúrán is ott voltunk, Alma akkor volt 6 éves...remélem, egy jó párszor el tudunk majd még menni veletek túrázni.
Üdvözlettel,
Almakutya, Petra, Attila és Marci
(2013-06-18)
Kedves Vizsla Túrások!
Gazdám és saját magam nevében köszönöm a jókívánságokat. Az elmúlt három évben sok-sok élményben volt részem nekem és gazdáimnak. Kezdeném az első hónapokat, amikor ismerkedtem a házzal és a kertben lévő növényekkel. Ma már tudom, hogy nem szabad megízlelnem a szép virágokat, s a bokrokkal is csínján kell bánni. Ja és nem felejtem el, hogy a kiterített szép tiszta ruhákat sem szabad a szárítóról leszedni, ezt nagyon megtanultam, mert az első évben több szép ruhát is megnéztem közelről, na jó egy kicsit fel kellett érte ugrani, de hát olyan klassz volt. Bár gazdáim nem igazán szóltak hozzám egy ideig. Az ugrálásról sem igazán sikerült leszoknom. Ma is nagy kihívás egy magas ember arcáig felugrani, a puszi adás mókás dolog, sokan megtapsolnak, bár a többségnek nem tetszik, nem is értem miért kapok miatta, hiszen én csak szeretni akarok. Ma már a séták során az emberek többségét elkerülöm, de hát vannak, akik olyan kedvesen szólnak hozzám ezért csak-csak oda megyek.
Ja és másfél évesen milyen izgalmas volt a harisnya húzogatás, azt mondták nem finom, de azért én megettem, lett is nagy izgalom... jelentem szerencsére mind kijött. Aztán a sok-sok túrázás, a Tisza tó, a Balaton, a mátrai csúcsok. Na azok aztán engem is megtréfáltak, nem mondta senki, hogy ilyen magasak, lefelé már nem rohantam. Rohantam... , ahhoz is fáradt voltam, hogy a tájat is csodáljam, csak szépen kísértem a gazdáimat, s mikor haza értünk nem kellett altató, nagyot aludtam a kedvenc párnámon.
Az elmúlt években megtanultam, hogy nem minden kutya szeret engem, nem dugom a fejem a kerítésbe, pedig én nagyon kedvesen közelítek mindenkihez. Az élményeim eredményeként vannak rajtam kisebb-nagyobb sérülések, de ezek mára a díszeimmé váltak. A legjobban az esti sétákat kedvelem a Duna parton ott találkozom barátaimmal s nagyokat kergetőzünk, ez a napi "rutin" óramű pontossággal csak az enyém.
Este... azokat szeretem a legjobban, heverészek a nappaliban, nagyokat sóhajtozok, s azt gondolom... kell ennél szebb világ egy vizslának?
Üdv.
Dodó
(2013-06-10)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Köszönjük szépen a köszöntést!!!
Alíz és Barka is nagyon örültek az almássütinek amit meglepetésként sütöttünk nekik.
Képeket hamarosan küldöm a buliról. :)
Üdv,
Olívia
(2013-06-04)
Kedves Stábtagok!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi jókívánságot.
Sziasztok:
Margit és Bora
(2013-06-04)
Sziasztok.
Köszönjük szépen ezt a meglepi levelet ,és persze a köszöntést.Felolvastam neki,de Vándor végignyüzsögte még ezt a pár percet is :)
Tünde
(2013-06-02)
Kedves Vizslatúrások!
Alíz nevében is köszönöm, hogy gondoltatok rá szülinapja alkalmából. Vasárnap vizslaparty lesz mivel akkor lesz a Barka kutyánk 14 éves így együtt lesznek felköszöntve. :)
Üdvözlettel:
Olívia
(2013-06-01)
Kedves Vizsla Túra és stábkutyák!
Köszönöm szépen a köszöntést. Bár a jeles évforduló péntekre esett, azonban szombaton ünnepeltük meg. A finom falatokat az ünnepi tálamban kaptam meg, amit a gazdi hozott egy Vizsla Túrás főzőcske találkozóról. Ott tanulta meg a kutyakeksz sütés fortélyait.
Remélem nem gondolta komolyan, hogy a gyertyának álcázott 6 virslit ott hagyom? :)
Remélem találkozunk Pátkán! :)
Fanni
(2013-06-01)
Kedves Vizsla Túra stáb tagjai és stábkutyái!
Nagyon kedves Tőletek, hogy felköszöntöttetek bennünket, szívmelengető. A szülinapi party nagyon jól sikerült, a torta isteni finom volt, ugyan a gyertyát nem sikerült elfújni, a szülinapi sapit egészen jól viseltük :D
Szép napot mindenkinek.
Lara és szerető gazdija.
(2013-05-31)
Kedves Vizsla-Túrások!
Köszönjük szépen a jókívánságot. Már reggel elkezdődött a kényeztetés, együtt kávéztunk az ágyban és reggelire a kedvenc melegszendvics volt. A nagy kirándulás az esőre való tekintettel tolódik, de hosszú még a nap.
Üdvözlettel:
Kati, Zoli és DÖMSI
(2013-05-30)
Kedves Vizsla túra stáb!
Nagyon meghatódtunk a Bodza kutyánknak küldött szülinapi köszöntésen. Felolvastuk neki és nagy riszálások közepette örült is neki.
Nagyon jól éreztük magunkat a túrán és biztosan részt veszünk még rajta.
Üdvözlettel:
Mariann és Bodza
(2013-05-28)
Kedves VT!
Magam és fogadott húgocskám nevében is - aki egy éves lett -, nagyon szépen köszönöm a szülinapi jókívánságokat!
Idén a gazdijaink kicsit ellustultak, és nem csaptunk nagy dínom-dánomot :)
Viszont jó híreim is vannak; ebben az évben még nem kellett gyógyszert szednem :) ez nálunk nagy dolog!!! Bogyó hugicám is szépen beilleszkedett a falkába illetve akarom mondani családba, és ez kis tiszteletbeli vizsla a kutyasuliban sem hoz szégyent ránk :)
Ja, és mellékelek egy képet is magunkról ;)
Üdvözlettel:
Fickó és Bogyó ( az álvizsla)
(2013-05-21)
Zsömi nagyon szépen köszöni a kedves köszöntést!
Zsömi és Orsi
(2013-05-20)
Nagyon köszönöm a jókívánságokat, ma feltöltöttük a profilképemet is!
Vitéz
(2013-05-13)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntést,boldoggá tett!
Üdvözlettel:
Frakk ( Tatáról )
(2013-05-12)
Nagyon jól esett a köszöntés, köszönjük szépen!!!!!
Üdvözlettel:
Öcsi és Sándor.
(2013-05-10)
köszönjük.... :) :) :) kapott sok ajándékot :)
Üdvözlettel:
Akác és a gazdi
(2013-05-09)
Köszönjük szépen minden Stábtagnak a jó kívánságokat.
Sziasztok:
Bagett és Margit
(2013-05-07)
Sziasztok! Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntést, elképesztően jól esett reggel az üzenet Tőletek ..Mangónak :) Mangócánknak készítettünk ugyan egy tortácskát (a Ti keksz-recepteteket alapul véve), de ő inkább rigójancsira vágyott XD és a pajti, Heki vizsla, vadászott is neki egyet. Csatolva. :))
Mangó
(2013-05-05)
Sziasztok!
Nagyon köszönjük e kedves figyelmességeteket!
Vacsorára extra finomságokkal ellátott "bőségtálat" kaptam, természetesen gyertyával díszítve:)
Köszönünk Mindent!
Üdv!
Redenczki Attila & Nala vizsi:)
(2013-05-05)
MI? Ja! Mármint nekem?
Ezért ez a nagy felhajtás itt körülöttem?
Nagyon szépen köszönöm, kedvesek vagytok:)
Üdv:
Füles
(2013-05-03)
Kedves Vizslatúra Stáb!
Köszönöm a kedves köszöntést! Gazdiéktól kutyasulit kaptam ajándékba, mert azt mondják rámfér! Én persze nem értem miről beszélnek.. ;)
puszi:
Chili
(2013-05-02)
Köszönjük szépen a születésnapi köszöntőt! Küldöm az ígért képeket.... :)
A tesóm, mint látható énekelt is. (Úgy nyávogott, mint egy macska, de ne mondjátok el neki :) )
Üdv.:
Bolka
(2013-04-30)
Kedves Vizsla Túra Stáb és Stábkutyái! :)
Füge köszöni a szép szavakat! Nagy nap ez a mai, hiszen ma van az első születésnapja!
Azt üzeni, hogy a "tesó" születésnapja pedig 5 nap múlva lesz, majd küld képeket a buliról!!!! :)
Köszönjük még egyszer!
Baráti üdvözlettel:
Füge és családja
(2013-04-25)
Kedves Vizsla Túra és stábkutyatársak!
Köszönöm szépen a közvetlen köszöntést. Ma ragyogó és szép napon ünnepelhetem a születésemet. A családom igen-igen kedveskedik a mai napon - nem mintha máskor nem tennék-. Ma dolgozni se megyek a gyerekekhez. Ez az én napon. :-)
Még egyszer köszönöm.
"Vau":
Luca
(2013-04-24)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönjük, hogy gondoltatok Tóbiásra! "Torta" természetesen volt - made by Dávid - de az igazi ajándék majd a városlődi túra és játék lesz a sok-sok kutyussal! :)
Köszönettel:
Kriszti, Dávid
(2013-04-13)
Sziasztok!
Czinke kutya nevében köszönjük szépen a születésnapi köszöntést!
Túl nagy falatozás nem lesz, mivel még mindig álvemhes, így Spárta van kaja ügyben! L
Séta viszont mindenképpen lesz és ajándék is természetesen egy szép új nyakörv!
Bízom benne, hogy sok sok Vizslatúrán tudunk még részt venni!
Puszi
Czinke kutya és hű alattvalója Betti :)
(2013-04-12)
Kedves Vizsla Túrások, és Stábkutyák!
Köszönöm szépen a szülinapi jókívánságokat, jól esett, hogy gondoltatok rám is.
A gazdi meglepett egy finom vacsival.
Majd játszottam az új labdámmal egy nagyot, és megígérték, hogy holnap elmegyünk kirándulni is.
Üdvözlettel:
Dixi
(2013-04-06)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Repce nevében is nagyon szépen köszönjük a köszöntést! :)
Farok-csóválva vette tudomásul, hogy ma van a születésnapja. Nagyokat hancúrozott tesóival, és elfogyasztotta a szülinapos cordon bleu-ját! :D
Jövőhéten szombaton, vagyis pontosan a születésnapjához egy hétre érkezik el kicsi élete egyik legmeghatározóbb mérföldkövéhez, a terápiás kutya vizsga első fordulójához. Hihetetlen... nem rég olyan pici volt...
Még egyszer köszönjük, hogy gondoltatok a mi pici lányunkra!
Üdvözlettel:
Niki & Repce
(2013-04-06)
Kedves Stáb és kutyái!!
Nagyon szépen köszönjük a szülinapi jó kívánságokat,a köszöntés itthon sem maradt el!! :) :)
Köszönettel:
Brúnó kutyus és gazdija
(2013-04-06)
Kedves Vizsla Túra Stábtagok!
Egy kicsit megkésve, de nagyon szépen köszönöm a születésnapi köszöntést!
Bízom benne, hogy a "kakukktojás" szerepét betöltő ridgeback kislányként még sokáig részt vehetek és élvezhetem a Vizsla túrákat! :)
Ziwa
(2013-04-03)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, nektek is hasonlókat szülinaptól függetlenül!!!
Üdv:Attila
(2013-04-03)
Kedves Vizsla Túra stábtagok és Kutyatársak!
Nagyon köszönöm a szülinapi köszöntést! Igazán meghatott! Most már értem a gazdám reggel óta tartó titokzatos készülődését, s azt is, miért igyekezett a szokásosnál több edzéssel leterhelni. Bizonyára azt szerette volna, ha a képen látható nyugalmammal és a rám egyébiránt nem jellemző türelemmel várom az esti köszöntést. Ez persze egy magamfajta sportkutyának egyáltalán nem könnyű, de igyekezni fogok! Főleg, mert olyan isteni hurka illatok terjengenek a levegőben!
Addig is a jó hangulatú Vizsla Túrákra gondolok, ahol mindig futkározhatok, és jól érzem magam közöttetek!
Mindenkinek köszönöm a megemlékezést, és gazdimmal mielőbbi szép időt kívánunk!
Vesta Vizsla és a gazdi
(2013-04-02)
Kedves Vizslatúra!
Nagyon szépen köszönjük a születésnapi felköszöntést.
Minden jót megkapott, de nem csak a mai különleges napon, hanem minden nap születésnapja van nálunk.
Örülök, hogy a gazdája és társa lehetek!
Perényiné, Irén
(2013-03-30)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést!
Rozika
(2013-03-27)
Sziasztok Túrázók!
Vidám vizslafejjel, őrült farkcsóválással és mancslengetéssel köszönjük a szülinapi köszöntést!
Bár az időjárás ezt nagyon nem támogatja ma, de szeretnénk egy nagy sétával is emlékezetessé tenni az ötödik születésnapot - persze az elmaradhatatlan finom falatok elfogyasztása mellett!
Aztán találkozzunk március 24.-én, Kecskemét mellett!
Sziasztok!
Zizi
(2013-03-15)
Kedves Vizsla Túra Stábja és Stábkutyái,
Nagyon köszönöm a köszöntést! Finom falatokban és nagy sétában is volt részem.
Küldök egy képet a szülinapi tortámról, amire már annyira kíváncsi
voltam, hogy az asztalra is felmásztam érte - ilyet azért már nem
csinálok, de kivételek mindig vannak. :)
Üdv,
Panna
(2013-03-11)
Kedves Vizsla Túra Stábja!:)
Nagyon köszönöm Zengő nevében a köszöntést, váratlan örömmel töltött el és ez igen pozitív következményekkel jár a kuyám szempontjából:)).
Üdvözlettel:
Zengő és Kárpáti Tímea
(2013-03-08)
Kedves Vizsla Túra Stáb és stabkutyák!
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat!
Dorka kutya
(2013-03-05)
Kedves Stábtagok és Cimborák!
Köszönöm a jókívánságokat. Igazán nem akarok telhetetlennek tűnni de a fácánszagú mellé szeretnék még kérni, őz, szarvas, nyúl, vaddisznó és kacsaszagú kirándulást is. Persze jöhetnek a játékok, finom falatok, nagy lustálkodások és boldogság is lesz ha a gazdi szépen szót fogad. :o)
Baráti vakkantással a Vizsla Túrák ügyeletes ugatója, Zsömi
(2013-03-04)
Kedves Vizsla Túra stáb!
Köszönjük a jókívánságot Fruzsi nevében is. Ma is megvolt a "fácánszagú" séta a nádas környékén, és reméljük még sok-sok éven keresztül így lesz.
Üdvözlettel,
Fruzsi és családja
(2013-02-21)
Kedves Vizsla Túra Stáb !
Nagyon köszönjük a sok jókívánságot, a hétvégi csévharaszti túrán
meg is koronázzuk a nagy eseményt.A finom falatok és vég nélküli simik
már ma átadásra kerülnek.Mindenkinek vaúúúúúúúúúúúú
Üdv:
Aba és családja
(2013-02-20)
Nagyon köszönjük a köszöntést. Remélem rövidesen személyesen is találkozunk a csapattal.
Üdv, Dani és családja
(2013-02-19)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon köszönjük a születésnapi jókívánságot.
További szép napot kívánunk.
Eszter Károly és Sharon
(2013-02-13)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Köszönjük szépen a személyre szóló születésnapi köszöntést :)
Alfi most diétázik, így nem süthettem neki tortát, csak a gyógytápjára kapott egy kis szív/betű formára vágott sajtot-sonkát :-) A fő "ajándék" egy erdei kirándulás volt a gyönyörű havas erdőben (Dunavarsány), szerintem nagyon örült neki!
Üdvözlettel:
Alfi, Ági és családja
(2013-02-10)
Kedves Mónika!
Köszönöm kedves szavaidat. Szerencsére gazdám sem feledkezett el születésnapomról, így reggelt jutalom falattal kezdtem, majd egy nagyot rohangáltam a reggeli fagyos napsütésben a kisbodaki Duna parton, most pedig a gazdámtól kisajátított fotelben szundizok.
Üdvözlettel:
Zénó
(2013-02-08)
Kedves Vizsla Túra és stábkutyák!
Köszönjük a köszöntést!
Remélem eljutunk Csévharasztra. Csoki is szívesen visszamenne a templomhoz.
Üdv.:
Csoki & D. Zoli
(2013-02-04)
Kedves Vizsla Túra Stábja és stábkutyái!!!
Nagyon köszönöm a köszöntést! A gazdit kértem meg, hogy válaszoljon a nevemben, ugyanis én éppen egy szülinapi ajándékkal: egy óriási csonttal vagyok elfoglalva a kertben, és ez annyira leköt, hogy nen tudok mással foglalkozni!!!!
Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám!
Üdvözlettel:
Szeder :)
(2013-01-30)
Kedves Stáb és Stáb kutyusok
Köszönjük szépen a köszöntést.
Fruzsi már gyógyulgat, de még sokára jöhet velünk túrázni sajnos.
Puszi mindenkinek.
Fruzsi vizsla és Mónika
(2013-01-29)
Nagyon köszönöm a kedves megemlékezést.
Az első szülinapomat egy menhelyen töltöttem és nem kaptam ajándékot.
Most pedig jó melegben vagyok és húskonzervtortát kaptam sajt szívekkel és virslikarikákkal.
Nagyon fincsi volt.
Üdvözlettel:
Dió, Éva és Laci
(2013-01-29)
Köszi hogy gondolatok rám! Tortát még nem kaptam, de ami késik nem múlik;)
Pityke és Vali
(2013-01-22)
Kedves Stáb!
Kissé megkésve, de nagyon szépen köszönjük a szülinapi jókívánságot:)
Volt is éneklés és velünk együtt vonyítás, ajándék kibontás, örvendezés.
Immár 12 éve boldog kutyus a családban:)
Üdvözlettel:
Szilvi & Gábor és Golyó
(2013-01-21)
Köszönjük szépen a jókívánságokat ! :)
Manka és Kati
(2013-01-14)
Kedves Stábtagok!
Nagyon nagyon köszönjük a köszöntést.
Mi is Boldog új évet kívánunk.
Árcsi és Ildi
(2013-01-06)
Kedves Vizsla Túra Stábja és Stábkutyái!
Nagyon szépen köszönjük!!!! Valóban fácánszagú kirándulásban volt része a "hátrányos helyzetűnek"! :-)
BUÉK Nektek is, hamarosan találkozunk!!!
Csipesz és Magdi
(2013-01-04)
Nagyon,nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat! :)
Alíz és Gabi
(2013-01-03)
Köszönjük szépen!!! :))) Tündérek vagytok!
Plútó és Niki
(2013-01-02)
Nagyon szépen köszönjük!
A puszikat már átadtuk:))))
Kincs, Sancho és Zsuzsa
(2013-01-02)
Köszönjük!:)
Viszont kívánunk Nagyon Boldog Új Évet!
Angelo és gazdija:)
(2013-01-02)
sziaaaztok:)
köszönjük:):)
Tünde
(2013-01-02)
Sziasztok!
Köszönjük a jókívánságokat! A két ünnepelt rosszcsont erdei sétát és finom vacsit követően már alszik, fülük botját sem mozdítják az utószilveszterre. :-)
Már alig várjuk a következő túrát és vadász workshopot!
Boldog Új Évet és sok-sok Vizslatúrát kívánunk Nektek!
Üdvözlettel:
Renée, Frida, Péter és Hajni
(2013-01-01)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük, minden jókívánságot átadtam Herbának!
Reméljük még sok-sok túrán Vehetünk részt veletek!
Kívánunk mi is nagyon boldog új évet az egész stábnak és a kutyusaiknak!
Üdv:
Orsi,Isti,Abigél,Herba és Zsömi
(2013-01-01)
Kedves Tura stábtagok és kedvenceik!
Köszönjük a köszöntést, de Kund a Futrinka védenceként már boldog, gazdis kutya Németországban.
Kívánok sikeres vizslaturákat a 2013-as évben és boldog új évet mindenkinek.
Üdvözlettel:
Klára
(2013-01-01)
Nagyon szépen köszönjük a megemlékezést, igazán jól esett!!
Az egész Stábnak és Stábkutyáinak nagyon boldog Új Esztendőt kívánunk sok szeretettel:
Mozart és Magdi
(2012-12-31)
Köszönjük a köszöntést, kedvesek vagytok :-)
Békés boldog karácsonyt kívánunk nektek!!!
Sára , Stella
(2012-12-25)
Kedves Vizsla Túra Stábja, és Stábkutyái!
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, Prézli, a kisfiú Vizslám és Liza kislány Vizslám és jómagam is Nagyon Boldog Karácsonyt, és Vizslatúrában Gazdag Új Évet Kívánunk!!!!!
Üdvözlettel:
Horváth György
(2012-12-22)
Sziasztok :)
Nagyon szépen köszönjük hogy gondoltatok ránk nagyon aranyosak vagytok :)
Boldog Karácsonyt minden Kedves Gazdinak és a kutyusoknak :)
Erzsébet
(2012-12-20)
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük Astor nevében is!
Szép napot Nektek!
Angi, Norbi és Astor kutyus
(2012-12-20)
Kedves Tőletek,hogy figyeltek ránk...rengeteg sok finom kaját kaptunk ma is,meg egy egész igazi marhalábszár csontot is főzve,meg a Vizslám-a Morrisom- is itt volt velünk,mert hát mi igazi óriások vagyunk,de nélküle ugye levegőt sem tudok venni...aztán most már megint alszunk...csak az a fránya lámpa ne világítana a szemünkbe...
Azért KÖSZÖNJÜK!
Üdv:Ivánka
(2012-12-16)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat! :)))
Bizony, ma nagy evés-ivás vár az ünnepeltre és még sok-sok játék :)
Köszönjük, és előre is Kellemes Ünnepeket kívánunk:
Zsófi + Gina, Kabala, Móric (kutyusaink)
(2012-12-16)
Kedves Vizslatúra Stáb és Stábkutyák!
:) Köszönjük szépen a köszöntést, Zokni nevében is!
Üdv,
Eszter, Gábor, Zokni
(2012-12-10)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Mindig megleptek, azt hittem csak én tudom, hogy ma lett 1 éves Szendi baby!
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést!
Anita+ Szendi
(2012-12-09)
Köszönjük szépen a közöntést Trixie nevében is. Nagyon jól esett!
Üdvözlettel:
Hladics Tibor
(2012-12-07)
Nagyon köszönjük! :-)
Mónika, Benedek, Kobak úr és Miszlik csávó
(2012-12-01)
Köszönjük a jókívánságokat.
Méltó módon ünnepeltük drága kiskutyánkat a hétvégén.
Tímea, Péter és Federer
(2012-11-26)
Köszönöm, nézzétek mennyi mindent kaptam.
Sziszi
(2012-11-24)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat és, hogy gondoltatok ránk! :)
Ezúton szeretnénk kívánni, mi is jó egészséget, sok erőt és kitartást, hogy még nagyon sokáig élvezhessük együtt a Vizsla Túrákat!!
Üdv!
Furák család és Alkony
(2012-11-22)
Nagyon szépen köszönjük! :)
Csipke, és Péter :)
(2012-11-14)
Kedves Stábtagok és Kutyusok,
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat! :)
Üdvözlettel:
Matyi & Barbi
(2012-11-13)
Nagyon kedves tőletek!!:-)
Köszönjük szépen!!:-)
Tünde és Döme kutyus
(2012-11-09)
Nagyon szépen köszönjük!!!! :)
Kornélia valamint Héra kutyus
(2012-11-09)
Nagyon szépen köszönjük a figyelmességet. A jókívánságokat egy szép születésnapi sonkacsont kíséretében átadtam.
Üdvözlettel:
Rita
(2012-11-05)
Kedves Túra Tagok és Rokonok!
Megható, hogy rám is gondoltatok! Mivel Happy már elmondta nektek a napjainkat, röviden csak annyit: minden remek, egészségem tökéletes, kedvem töretlen. Még a németjuci barátnőnkkel tett 35-40 km-es túrát is minden nehézség nélkül bírtam szeptemberben, dacára a sparhelt lábaimnak. Én általában a Gazdi lábainál megyegetek, mert bár sem a saját sem más ifjonc gazdija nem vallja be, ennek ellenére úgy érzem, gyakran van szükségük a segítségemre: ki kell ,,osztanom" a fiatalokat! Értem ezalatt, ha pl. nem az első ,,hozzám"-ra jönnek vissza vagy túl sokáig úszkálnak a Dunában stb. Na ilyenkor aztán ágyúgolyó futam módjára odarohanok a rakoncátlanjához és megmondogatom nekik a magamét - persze utána rém büszke vagyok, hogy mennyit segítettem a Gazdinak, akinek csak a pillantásától is elolvadok! Néha én is a nagykutyák után akarok rohanni a nádasba, de Gazdi olyankor mindig pánikol, hogy így meg úgy a rövid lábaim, meg, hogy el fogok akadni stb. Pedig én tudom, hogy úgyis utánam jönne, akkor meg mit parázik....????
Én magam rosszalkodni csakis titokban és sunyin szoktam, akkor is általában Happy-re kenem. Értitek: én kiadom a jelet, az a buti örökmozgó meg már ugrik is.... ha-ha, és mivel ő sokkal magasabb, nagyobb nálam, hát hamarabb a látótérbe kerül és akkor már nyert ügyem van! A cica kajáját is azért tudom gyakrabban megenni. Happy odalopózik, észreveszik és amíg azzal vannak elfoglalva, hogy őt a helyére küldjék, én csöndben, amúgy is kis méretemet felére csökkentve, hangtalanul osonok. Csak az a baj, hogy a hangos szürcsölésem mindig lebuktat és nem érek a kaja végére. Ezért kifejlesztettem egy jobb stratégiát, hiába az évek......én már tudok várni!!! Mivel tudom, hogy a cica vacsiját nem ehetjük meg, megvárom amíg minden elcsendesedik: Happy elalszik - szerencsétlenségére az ő helye jobban szem előtt van- Gazdi TV - t néz, Kisgazdi számítózik, nincs díszkivilágítás, szóval minden adott és akkor lecsapok a vacsi maradékra vagy bármire ami a Kócié. Ilyenkor lassabban reagálnak és MINDENT meg tudok enni!!! Mert tudjátok, nagyon igaz a mondás: ,,a szomszéd fűje.." Én tízhetes korom óta csakis a húst és a konzervet tartom tápláléknak, a táp vagy házi koszt rangon aluli. Kócika vacsija pedig akkor is finomabb, ha ugyanazt kaptunk és a saját tányéromban nem annyira ízlett. Ki érti ezt?? A baj csak az, hogy a Gazdi már túlontúl ismer, sokszor lesi minden mozdulatomat, ezért mindig új cseleken kell törnöm a fejemet. Vele már nem jön be a híres tacsi színészség, hiába nézek ártatlan szemekkel, játszom el, hogy bocsánat, hogy élek, hiába tipegek-topogok előtte, mindig tudja ha vaj van a fülem mögött....
Na puszillak benneteket és mégegyszer köszi: Iron
(2012-11-02)
Kedves Stáb tagok és Rokonok!
Köszönöm a jókívánságokat, igazán kedves tőletek! A Gazdim felolvasta nekem és ez a levél is megerősített abban a hitemben, hogy minden és mindenki énértem van...... Ma a sok eső miatt jobbára csak a pattogó tűz melegében heverésztem, csak Szotyi, a nimfapapagáj zavart. Az a mániája, hogy odatipeg a fejemhez és hangosan énekel meg füttyög a füleimbe. Szerinte ez biztosan vicces, én csak nagyokat szoktam sóhajtozni, hátha veszi a lapot, de ahhoz, ahogy látom, túl kicsi az agya.... Néha kilátogattam a konyhába is, ahol ha elég szépen néztem,meghát szülinapom is van, kaptam az éppen elkészült, langyos, omlós,édes,fenséges sütikéből.....Hmmmm!!!!! Tegnap viszont három és fél órát sétáltunk az utcánk végében nyíló, hosszú Dunaparton, tanösvényen, találkoztunk a Kisgazdimmal, aki éppen a barátnőjével lovagolt, félidőben pedig Dodó és Panka is csatlakozott hozzánk. Mondhatom, a Dunapart remek egy hely: vannak kacsák, amik után hatalmasakat lehet ugrálni a nádasba, hattyúk, bár azok folyton rám sziszegnek, nem is értem miért...Sokszor macskák is felbukkannak, jaj, most is érzem az ,,üldözés" mámorát! Csak azt nem szeretem, ha a cicák megállnak, mert mi Kócikával - az én cicámmal - sokat szoktunk játszani és pusziszkodni, ezért a többi cicát is folyton bíztatom, hogy fussunk még, mert állni uncsi! Sajnos az utcánk cicái már annyira ismernek, hogy egyáltalán nem akarnak velem fogócskázni, csak állnak és bámulnak......Tavaly még sikerült a tyúkocskámnak - mert nekem az is van egy a kertemben- addig beszélnem, amíg hajlandó volt egy kicsit kergetni engem, de ő mindig csak nagyon rövid távon akart futni, mire hátranéztem már meg is állt. Az idén pedig kapott egy törpe kakast és azóta ezek csak egymásnak élnek...., áh, hihetetlenek!!! Szóval ,,üldözni" csakis séta közben lehet és csakis a parton, mert a városban a Gazdi nem engedi a száguldást, állandóan azt mondogatja, hogy autó, autó! Ezt sem értem miért van úgy oda, szerintem az autó remek dolog, ha beleülünk, utána mindig valami izgis történik...., de azért mindig szótfogadok, mert tudjátok este ő adja a VACSIT!!!! Visszatérve a parti élményeimhez, a leges- legjobbat a végére tartogattam: igaz ez a legritkább is, mert csakis akkor van részem benne, ha a gazdi beszélget vagy ellankad a figyelme....egyébként folyton azt hajtogatja: ,,- büdibe ne menj!!!!" Eltudjátok képzelni, micsoda finom, hívogató, kellemes, oszlásnak induló parfümök vannak a nádasban és a parton vagy a bokrok aljában??!!! Ebben Dodóval és Pankával is teljesen egyetértünk! Csak azt nem értjük, hogy ha sikerül magunkra parfümöt tenni, a Gazdijaink miért fújjognak egyfolytában, ha közel megyünk hozzájuk és miért kell ilyenkor mindig séta után otthon valami habos micsodával fürödni???!!!!
Szóval, ha az idő alkalmas rá, általában így telnek napjaim. Mindig van valami izgalmas, néha még a lovardába is elmehetek és rohanhatok a határban a lovagló Kisgazdimmal, na,az valami csoda!!!
Hiányoztok már, de ez a nyár nagyon sűrű volt a Gazdinak, talán majd a jövő szezontól ismét látjuk egymást.
Puszillak Titeket, Gazdi is üdvözletét küldi: Happy
(2012-11-02)
Nagyon köszönjuk a kedves kívánságokat! Koccintottunk az egészségére és megleptük egy szép nagy csonttal
Üdvözlettel: Mariann es Laci
(2012-10-29)
Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat. Bízunk benne, hogy még jó pár legalább ilyen szép évek várnak ránk!
Sziasztok Sütike és Margit
(2012-10-29)
Köszönjük Foxival a szülinapi jókívánságot! :)
Frigyes
(2012-10-26)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntés, igazán kedves gesztus részetekről!
Minden Túrás gazdinak és kutyusnak kívánunk jó egészséget, sok boldog, együtt töltött időt!
Bella, Mónika, László
(2012-10-26)
Nagyon köszönjük a köszöntést!
Szilvia és Porscha
(2012-10-25)
Nagyon köszönöm a kedves köszöntéseteket! Meglepett és nagyon jól esett!
Mariann és Szellő
(2012-10-25)
Nagyon szépen köszönjük! :))
Anna és Panka
(2012-10-22)
Lilike nagy boldogságban tölti napjait Citrommal és Bodzával. Vannak rossz szokásai is, például hogy órákig képes nyafogni a szobaajtó előtt hogy gazdi ágyában aludhasson. :-))
Attila
(2012-10-22)
Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat és azt, hogy gondoltatok Fecsikére :)
Fecsi már túl van a kutyatortán, kis hús-rizs-bébirépa-borsó kompozíció volt. Dokumentálva is lett, úgyhogy láthatjátok majd a FB-n.
Kriszti, Dávid, Fecske és Tóbiás
(2012-10-20)
Köszönjük Bodzika nevében is! :)
Éva
(2012-10-19)
Nagyon Szépen Köszönjük a Szülinapos köszöntést .Berek Kutyus nagyon jól van így 3 évesen is.
Viki és Berek
(2012-10-17)
Annyira kedvesek vagytok,köszönjük szépen a köszöntést!
Lili és gazdája
(2012-10-01)
Torzsa és a magunk nevében köszönjük a szülinapos jó kívánságotokat.
Üdvözlettel: Zoltán
(2012-09-30)
Nagyon szépen köszönjük ezt a jól eső figyelmességet!:)
Üdvözlettel: Tünde és Brúnó Kutyusa:)
(2012-09-24)
Kedves Vizsla Stáb, kisebbek-nagyobbak, kutyák és gazdik!
Nagyon köszönjük a szülinapi köszöntőt!
Szeretettel gondolunk rátok:
Leica kutya
Johanna és András
(2012-09-24)
Köszönjük szépen a Fahéj nevében is.
János és Fahéj
(2012-09-24)
Nagyon szépen köszönjük a köszöntést,bár eddig még a távolságok miatt
sajnos nem sikerült egy vizslatúrára sem eljutni,de
ami késik nem múlik,remélem egyszer mi is vizslatunk egész nap együtt
a boldog vizslacsapattal együtt.
Üdvözlettel:Noémi és Dézi
(2012-09-21)
:o))) Köszönjük !!!! Ma a tihanyi Belső tónál ünnepeljük a
szülinapot, PONT olyasféle dolgokkal, amik a jókívánságban
szerepeltek.....:o)))
Finta és családja
(2012-09-09)
Köszönjük szépen a köszöntést. Turbó azóta németországi lakos lett, de továbbítom neki a jó kívánságokat.
Hajnalka
(2012-09-03)
Köszönjük szépen!!!
Szép hetet Nektek és kutyáitoknak!
Ildi, Tibor, Pajti és Csini
(2012-09-03)
Nagyon szépen köszönöm Hanna nevében is a kedves jó kívánságokat!
Finom falatok meg voltak, fácánszagú kirándulások nem ritkák, a közeli cseresznyéskertben nincs nyugtuk szegény madaraknak tőlünk :-)
Üdv. Mari, Hanna, Bogár
(2012-09-01)
Köszönjük a köszöntést!
Melinda és Zsömle
(2012-08-28)
Nagyon köszönjük Csipke nevében :)
Beatrix és Csipke Kutyus
(2012-08-24)
Nagyon szépen köszönjük,igazán meghatódtunk a figyelmességen. Adjon a Jó Isten minden szépet és jót a hasonló állatszerető embereknek. Köszönjük nektek a szép szavakat,melyek a mai anyagias világban-lelki kincseket érnek.
Üdvözlettel: Ilike,Csaba és Sajó
(2012-08-18)
Köszönjük szépen:)
Meghúzom a fülét, hogy még nagyobb legyen:)
Nándi és Emma
(2012-08-16)
Nagyon kedvesek vagytok. Köszönöm szépen Fülöp nevében is. :)
Fülöp és Zsuzsa
(2012-08-14)
Nagyon szépen köszönjük!!!
Igazi meglepetés volt, hogy rajtunk kívül más is gondolt Rá:-)
Andrea és Némó
(2012-08-13)
Sziasztok!
Köszönjük szépen a köszöntőt Szajkó nevében is! :)
Zsuzsi, Laci és a kis falka.:)
(2012-08-01)
Feltétlen átadom!
Köszönöm!
:)
Kati és Vénusz
(2012-08-01)
:-) nagyon kedvesek vagytok, Köszönjük! :-)
Pizsi és Anita
(2012-07-27)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, már egy része teljesült is
Reméljük,hogy még sokáig lehetünk együtt ugyanilyen harmóniában és persze jó egészségben. Panka élete legelső kirándulós élményét egy nagyon hangulatos vizslatúrán élte meg, azóta is imádja az erdőt és a túrákat.
Vizslás üdvözlettel:
Panka, Emese és Péter
(2012-07-17)
Köszönjük a kedves köszöntőt, Bodza kapott egy picike sárgabarackos sütit az enyémből a jeles alkalomra való tekintettel.:)
Zsuzsi, Laci, és mind a 8 kutya.:)
(2012-07-07)
:))
Nagyon-nagyon szépen köszönjük! ^^
Szép napot kívánok nektek!
Üdvözlettel:
Pipi és Gyuri
(2012-07-06)
Vau Vau!
És köszi nektek is!
András és Csili
(2012-07-02)
Nagyon köszönjük a szülinaposnak át is adom azonnal, hiszen most indulok vele nagyot sétálni, miután nap közben velünk pancsolt a kertben :).
Puszil ő is mindenkit!
Bundi és Márti
(2012-06-30)
Köszönjük szépen!!!! Ez a hétvége csak az övé :)
Kornélia és Luna Kutyus!
(2012-06-30)
Kedves Vizsla túra és Stábkutyuk!
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat. Vauuuuu!
Lina
(2012-06-25)
Kedves Stáb és Stábkutyusok!
Köszönjük szépen a köszöntést, tegnap a vizslatúrán előre megtartottuk a kirándulást :)!
Párizsi-sajt szülinapi torta is megvolt, és egy új rágókötelet is kapott a Szülinapos! Most az igazak álmát alussza, még regenerálódik a tegnapi túra után :)! Ma sétálni is alig akart kijönni, olyan fáradt volt a Drágám. Minden Vizsla Túra után 2-3 napra 'elveszítjük' Ropit :)!
Jó pihenést Nektek is!
Üdv,
U.i.: Nagyon szuper dolog ez a Vizsla Túra, köszönjük, hogy létrehoztátok, és, hogy szervezitek!:)
Ropi Kutya és a Gazdik
(2012-06-18)
Köszönjük szépen a köszöntést. Ma veszek neki valami jó kis cubákot!
Puszi
Edina és a szülinapos Lola
(2012-06-13)
Kedves Vizsla Túra stáb!
Köszönjük a jókívánságokat, nagyon jól esett!
Gyöngyi & Szerencse
(2012-06-12)
Köszönjük szépen a Marcipán nevében !!!!
Üdv.:
Erika,Zoli,Marcipán
(2012-06-05)
Kedves Vizsla Túra Stáb!
Nagyon szépen köszönjük, hogy gondoltatok ránk Alíz szülinapja alkalmából és köszönjük szépen, hogy részt vehettünk a Jubileumi Túrán is.A 13 éves Barka kutyusunk is hősiesen végig ment ezen a nehéz terepen.
Olívia, Barka és Alíz kutyusok
(2012-06-04)
Köszönjük szépen a köszöntést, jólesett, hogy gondoltok ránk. Természetesen volt torta virsli gyertyával.
Kati, Zoli, Dömsöd
(2012-05-31)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat!
Már nagyon várjuk az első vizslatúránkat!
Addig is, üdvözlettel: